Szentes

Szalagavató ünnepséget tart a HMG Szentesen

Horváth Mihály Gimnázium hagyományosan a téli időszakban rendezi meg a végzősök szalagavató ünnepségét.

A 2023-2024-es tanévben ezt a nagyszabású rendezvényt február 17-én, szombaton tartjuk a szentesi Tóth József Színház és Vigadóban, a színház befogadóképességét mérlegelve 2 részletben, 11 órakor a 12.A és G, 16 órakor a 12.B és D osztály számára.

„Diákjaink és pedagógusaink hónapok óta lázasan készülnek a rendezvényre, mely egyik megható és emlékezetes eseménye a végzős diákok életének. A középiskolás évek lezárásához, a Horváth Mihály Gimnázium eszmeiségéhez méltó ünnepélyes szalagtűzést egy változatos, több programelemből összeállított szórakoztató rész követ, melyben bemutatkoznak tehetséges végzős diákjaink, énekesek, táncosok, zenészek, de szerepet kapnak alsóbb éves diákjaink is. A hagyományos báli hangulatot a végzősök keringője teremti meg, de az osztályok külön-külön is készülnek osztálytánccal” – tudtuk meg Sipos Kitti Lídiától, a HMG igazgatójától.

Ebben a tanévben a Horváth Mihály Gimnázium az egyetlen iskola Szentesen, mely ilyen nagyszabású rendezvény megszervezésével teszi emlékezetessé a szalagavatót.

Borítókép: archív/HMG Facebook oldala



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Fociláztól volt hangos a szentesi Klauzál, elrajtolt az Apróka Kupa!

cs3-szerkeszto

Ünnepi műsorral emlékeznek Szentesen az 1956-os eseményekre

cs3-szerkeszto

Rendőrségi vetélkedőn remekelt a szentesi Zsoldos diákja – elismerést kapott Tóth Rebeka

cs3-szerkeszto

Országos rekordot döntene Bahreinben a szentesi erőemelő

cs3-szerkeszto

Nem mindennapi vendég érkezett a szentesi strandra

cs3-szerkeszto

A DélKerTÉSZ azt várja, hogy minél előbb csökkenjen 5 százalékra a zöldségek és gyümölcsök áfája

cs3-szerkeszto

Húsz lopott kerékpárt találtak egy szegvári férfinál – őrizetbe vették a 62 éves gyanúsítottat

cs3-szerkeszto

Szlovák diákok érkeztek Szentesre – egy hetet töltenek a Horváth Mihály Gimnáziumban

cs3-szerkeszto

Egyhetes országos razziát indított a rendőrség, Szentes, Csongrád és Kistelek útjain is fokozottan jelen lesznek

cs3-szerkeszto