Szentes

Vagyonfelélés Szentesen: 1 év – 11 eladósorba került városi ingatlan

Egy év alatt 11 városi tulajdonban lévő ingatlant adott volna el a Szabó Zoltán Ferenc által vezetett szentesi önkormányzat. Visszanéztük az elmúlt esztendőben a testület elé került előterjesztéseket, amikből kiderül: röpke egy év alatt 11 közvagyon tárgyát képező ingatlantól szabadultak, szabadultak volna meg.

Miután megszellőztettük, hogy a 2024-es évet újabb önkormányzati vagyon elherdálásával kezdené az önkormányzat, a város polgármestere a Szentes TV-be rohant magyarázkodni. Elmondása szerint mindössze 3 önkormányzati lakás került eladásra, azonban a többi városi ingatlanról, melyek eladósorba kerültek az elmúlt 1 évben, „elfelejtett” beszámolni.

Úgy döntöttünk, pótoljuk a hiányosságát, és összeszedtük az előterjesztéseket, melyek a képviselő-testület elé kerültek. Ezekből világosan látszik, miként élik fel a település vagyonát. 11 ingatlantól (nem csak lakásoktól) próbáltak megszabadulni. A testületi-ülések dátumát és az előterjesztéseket pirossal kereteztük:

Hamarosan hozzuk az üléseken készült jegyzőkönyvek vonatkozó részeit is, amiből pontosan kiderül, végül mekkora vagyontól „szabadították meg” a lakosokat. (Annyit már most elárulunk, hogy a lakáseladások java zárt ajtók mögött, a lakosok, a média és mindenki kizárásával történt, így pontosan nem fogjuk tudni megmondani, hogy miként adtak túl a városi vagyonon.)



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Két elektromos rollert lopott el Szentesen, de a rendőrök egy nap alatt elkapták a gyanúsítottat

cs3-szerkeszto

Ingyenes egészségügyi szűrőnapot rendeznek Szentesen – a férfiak egészsége kerül a középpontba!

cs3-szerkeszto

Miklós Anikó: Nagyon sokat tettünk azért, hogy a Szentes és Csongrád járásban fenntartott intézményeink ne csak épületek, hanem valódi, támogató szellemi műhelyek és közösségi terek legyenek

cs3-szerkeszto

Közel 112 millió forintos fejlesztés: a szentesi és csongrádi gyógypedagógiai intézmények is korszerű eszközökkel gazdagodtak

cs3-szerkeszto

Új lakók költözhetnek a szentesi Zsoldosba – különleges hotelt kapott az iskola!

cs3-szerkeszto

Így nézett ki a szentesi református templom több mint 200 évvel ezelőtt – különleges grafika készült!

cs3-szerkeszto

Taroltak a Boros diákjai: megnyerték a szentesi Városi Gólyavetélkedőt!

cs3-szerkeszto

Rendőrök, katonák és csillámtetoválások – különleges pályaorientációs napot tartott a szentesi Zsoldos

cs3-szerkeszto

Büntetőeljárás indult Bárkányi Bence tiszás országgyűlési képviselő kabinetfőnöke ellen

cs3-szerkeszto