Térség

Farkas Sándorral is tárgyalt Navracsics Tibor Szegeden

A területfejlesztés nem pártpolitikai kérdés – jelentette ki a közigazgatási és területfejlesztési miniszter kedden Szegeden, országjárásának Csongrád-Csanád vármegyei állomásán.

Navracsics Tibor sajtótájékoztatóján példaként saját országgyűlési képviselői választókerületének legnagyobb városát, Ajkát említette. Szavai szerint a település, melyet “időtlen idők óta” szocialista polgármester irányít, az elmúlt egy, másfél évben csaknem 7 milliárd forint fejlesztési forrást kapott.

A politikus elmondta, az év elején alakult Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium az európai uniós források felhasználása és a területfejlesztés szakpolitikai kereteinek kialakítása mellett a területi közigazgatással – a kormányhivatalokkal, járási hivatalokkal, kormányablakokkal -, valamint az önkormányzati igazgatással is foglalkozik.

Navracsics Tibor közölte, január elejétől ezért minden vármegyében egyeztet a főispánokkal, a járási hivatalok vezetőivel, illetve az adott térség politikai életének meghatározó szereplőivel – országgyűlési képviselőkkel, a vármegyei közgyűlések elnökeivel, a megyei jogú városok polgármestereivel -, hogy így térképezze föl, mely problémák megoldásába kell bekapcsolódni.

A sajtótájékoztatót megelőzően mások mellett Márki-Zay Péter (MMM-Tiszta Vásárhelyért Egyesület) hódmezővásárhelyi polgármesterrel, valamint Nagy Sándor (Momentum) szegedi városfejlesztési alpolgármesterrel találkozott – közölte.

A miniszter közölte: az önkormányzati vezetőkkel egyetértve szeretné, hogy Csongrád-Csanád vármegye prosperáló, a növekedés élén álló térséggé váljon. A Dél-Alföldre – ugyan kisebb mértékben mint a Dél-Dunántúlra – igaz, hogy az elmúlt 30 évben nem tudta beteljesíteni azokat a lehetőségeket, melyek rendelkezésre álltak – tette hozzá.

Navracsics Tibor találkozott Farkas Sándorral, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkárával és miniszterhelyettesével, térségünk országgyűlési képviselőjével is. A két fél térségi fejlesztésekről és az európai uniós források bevonásáról egyeztetett. „Célunk, hogy a hazai és az európai uniós források bevonásával úgy fejlesszük a dél-alföldi régiót, hogy a  technológia fejlődést ki tudja használni” – fogalmazott Farkas Sándor.

Aközigazgatási és területfejlesztési miniszter bízik benne, hogy ebben változást hoznak az iparpolitikai döntések, így a BYD Szegeden megvalósuló autógyára, mely a város és környéke közlekedési infrastruktúrájának óriási fejlesztését igényeli. A már megvalósult olyan beruházások, mint az autópályák, a Hódmezővásárhely-Szeged között járó vasútvillamos, a tram-train vagy a Szeged és Szabadka közötti vasúti kapcsolat helyreállítása. Erre rákapcsolódva készíti el a minisztérium a dél-alföldi komplex fejlesztési tervet.

A miniszter úgy fogalmazott, nem volt egyetértés a Szeged-Csanádi Egyházmegye általános iskola és gimnázium építési tervének ügyében. Mint mondta, a szegedi oktatási beruházás – amely idestova hat éve, 2018 óta élő terv – meg fog valósulni.

Navracsics Tibor kérdésre válaszolva közölte, az Erasmus- és Horizont-források ügyében várják, hogy az Európai Bizottság “befejezze a karácsonyi szünetet” és válaszoljon a magyar kormány novemberben átadott levelére, így tovább lehessen lépni és meg lehessen egyezni.

A miniszter hangsúlyozta, a kormány nagyon szeretne megegyezni, és bízik benne, hogy az Európai Bizottság is erre törekszik. Leszögezte ugyanakkor, a kérdés “meg lesz oldva, magyar diák nem marad Erasmus nélkül”.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Fedezékbe Szentes, Csongrád, erős viharok jönnek! 

Szabó Viktor

Szentes és Csongrád környékén érvénybe lépett a vörös riasztás!

Szabó Viktor

Üdítőket behűteni, klímákat beüzemelni, itt a harmadfokú hőségriasztás! Nálunk lesz a legmelegebb!

Szabó Viktor

Farkas Sándor: Holnap szavazzunk a békére!

Szabó Viktor

Szentesen, Csongrádon, Mindszenten és Kisteleken is rendkívüli nyitvatartás lesz a választás hétvégéjén a kormányablakokban

Szabó Viktor

Márki-Zay Péteri mélységekben alázza a polgárokat Gémes László + FOTÓK!!!

Szabó Viktor

Másodfokú riasztást adtak ki, érkeznek a viharok Szentes és Csongrád környékére is!

Szabó Viktor

Több mint két hónapon át kínál minden este programot a Szarvasi VíziSzínház

Szabó Viktor

Szentesi, Csongrádi és környékbeli mezőgazdászok figyelem! Kihirdették a tartósabb vízhiányos időszakot!

Szabó Viktor