Lázár János építési és közlekedési miniszter kedd reggel bejelentette, hogy március 1-jétől a vármegye és országbérleten túl minden egyebet megszüntetnek és ingyenessé teszik az utazást a 14 év alattiak számára.
Közölte továbbá azt is, hogy a tavasszal bevezetnek két egynapos, korlátlan közlekedést garantáló jegyet, a Vármegye24-et 990 forintért, a Magyarország24-et pedig 4990-ért. Lázárék átalakítják a kedvezmények rendszerét is, a 65-ből 22 marad meg. A közalkalmazottak esetében megszűnik a pecsételős rendszer, a 14–25 évesek pedig szintén 50 százalékos kedvezményt kapnak, ha nem vesznek vármegye- vagy országbérletet, amely 90 százalékos kedvezménnyel lesz kapható. A legfontosabb is elhangzott a debreceni sajtótájékoztatón: 14 év alatt és 65 év felett mindenkinek díjmentes lesz a közösségi közlekedés.
Lázár János építési és közlekedési miniszter bejelentette, hogy március 1-jétől a vármegye- és országbérleten túl minden egyebet megszüntetnek. Erre azután kerül sor, hogy a tárcavezető tájékoztatása szerint 2023 decemberére minden 10 eladott bérletből 9 már vármegyebérlet volt. Lázár a Debrecenben tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, hogy „soha annyian nem utaztak a MÁV és Volán járatain, mint 2023-ban”. Közölte azt is, hogy a tavasszal bevezetnek két egynapos, korlátlan közlekedést garantáló jegyet, ezek a következők:
- a Vármegye24-et 990 forintért,
- a Magyarország24-et pedig 4990-ért.
Az utóbbi azt jelenti, hogy a Volán-MÁV közlekedési eszközein naponta 990 forintért lehet majd egy vármegyében, az országban pedig 4990 forintért utazni.
Tizennégy év alatt ingyenes lesz a közlekedés
A tárcavezető azzal folytatta, hogy átalakítják a kedvezmények rendszerét is, a 65-ből 22 marad meg, köztük az 50 százalékos diszkont. A közalkalmazottak esetében megszűnik a pecsételős rendszer, egy regisztrációt követően korlátlanul élvezhetnek féláras kedvezményt az oktatásban és egészségügyben dolgozókhoz hasonlóan, a 14–25 évesek pedig szintén 50 százalékos kedvezményt kapnak, ha nem vesznek vármegye- vagy országbérletet, amely 90 százalékos kedvezménnyel lesz kapható.
Elhangzott az is, hogy az őszi hónapoktól kezdve lehetővé teszik a bankkártyás fizetést az összes sárga Volánbuszon, ha viszont a sofőrtől vennénk készpénzért jegyet, akkor 200 forinttal terhelik az összeget.
„Alkotmányba írtuk és törvényben rögzítettük, így minden magyarnak biztosítjuk, hogy eljusson A-ból B pontba” – mondta a miniszter, kiemelve eddig 4 millió vármegye- és országbérletet adtak el, ezért ebbe az irányba mennek tovább. A miniszter arra is kitért, hogy 14 év alatt és 65 év felett mindenkinek díjmentes lesz a közösségi közlekedés.
Lázár János kijelentette: képben vannak Budapest és agglomerációja közlekedési helyzetével, vagyis „nem kívánják szívatni” sem az utasokat, sem a főpolgármestert. De ha ő, mármint Karácsony Gergely elalszik, elbambulja a számlák kifizetését, attól nehéz eltekinteni – folytatta, hozzáfűzve, hogy a főváros az egyetlen, amely extra támogatásban részesül.
Becslése szerint minden évben 6 milliárd forint képezi a vita tárgyát, ugyanakkor a közlekedés árát valakinek ki kell fizetnie.
A BKK járatain is fogadják el a vármegye- és országbérleteket!
A miniszter szerint „méltányos és fair” ajánlatot tettek, amit Budapest nem fogadott el, ezért tartozik a 2022-es és 2023-as szolgáltatások árával, továbbá nem állapodtak meg arról sem, hogy 2024-ben milyen feltételek mellett folytathatnák.
„Mi elfogadjuk a Budapest-bérletet a MÁV, a HÉV és a Volánbusz járatain, a főváros pedig fogadja el a vármegye- és országbérleteket a BKK-in!” – nyomatékosította Lázár, aki ezt azzal toldotta meg, hogy Karácsony Gergelynek tett ajánlata március 1-jéig él. Később annyival pontosította a kijelentését, hogy mindez a közigazgatási határon belüli utazásokra érvényes, azaz Budapest-bérlettel továbbra sem lehet vidéken utazni.
Újságírói kérdésre válaszolva az építési és közlekedési miniszter kifejtette, hogy az államnak csupán 1 százalék, lefordítva 440 millió forint folyik be a Budapest-bérletekből, ugyanakkor a szolgáltatás 4,7 milliárdba kerül, a főváros ráadásul ehhez még 12 milliárd forintnyi támogatást is kap.
Nem kell fizetni a közösségi közlekedésért a debreceni fiataloknak
A sajtótájékoztató másik felszólalója, Papp László, Debrecen polgármestere is történelmi bejelentéssel rukkolt elő: 2024. április 1-jétől a cívisvárosban az oktatási és köznevelési intézményekben jogviszonnyal rendelkező 14 éven aluli gyermekek ingyenesen használhatják a közösségi közlekedési eszközöket.
A debreceni városkártyát veszik majd igénybe a közlekedési kedvezmény érvényesítéséhez, ezért juniorkártyákat kapnak majd az érintett fiatalok, amelyek révén további kedvezményekre is jogosultak lesznek. A közösségi közlekedési kedvezmény az adott tanév végéig, egészen pontosan augusztus 30-ig él.
„Bízom benne, hogy ezzel lendületet tudunk adni a közösségi közlekedésnek” – tette hozzá Papp, aki szerint ennek révén is újra elérhető a koronavírus-járvány előtti szint.
Forrás: vg.hu
- Hirdetés -