Csongrád

Évzárót tartott a Csongrádi-Tiszapart Sport Egyesület

A rendezvényen díjazták a korosztályok legjobb játékosait, és kiderült, ki lett az év edzője.

„Nagy öröm volt, hogy együtt tudtuk búcsúztatni a 2023-as labdarúgó szezont. A korábbi zárórendezvényekhez képest, most próbáltunk kedveskedni a szülőknek is, vendégül láttuk őket is rendezvényünkön” – írják az egyesület közösségi oldalán.

Kiss István elnök köszöntőjét követően elismerések kerültek átadásra. Kitüntetésben részesültek a különböző korosztályú csapatokból a legjobb játékosok:

  • U7-es csapat: Sarusi-Kis Zoltán
  • U9-es csapat: Kis Patrik
  • U11-es csapat: Molnár Dominik
  • U13-as csapat: György Gábor
  • U14-es csapat: Ötvös Bence
  • U16-os csapat: Deli László
  • U19-es csapat: Kovács Zsolt
  • Felnőtt csapat legjobbja: Pauli Alex
  • Az év edzője: Bencze Tamás

A vezetőség köszönetét fejezte ki Szabó Istvánnénak, Rózsa néninek, több évtizedes munkájáért. Szeberényi Lászlónak, egész évben nyújtott segítségéért. Bori Andrásnak, Bugi bácsinak a mérkőzések biztosításáért. Rácz Antalnak, Toncsinak a pálya előkészítéséért, valamint Busch Judit ügyvezetőnek, az adminisztrációs ügyek intézéséért.

Az est folyamán fellépett Molnár Imre bűvész, aki szórakoztatta a közel 200 főnyi vendégsereget. A Csongrádi-Tiszapart SE köszönetét fejezi ki mindenkinek, aki valamilyen formában is segítette az egyesületet 2023-ban, hozzájárulva ahhoz, hogy egy sikeres évet hagyhassanak magunk mögött.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Újabb ajándékokkal gazdagodhat Csongrád – ismét a városba látogatott a Babamúzeum adományozója

cs3-szerkeszto

Közel 112 millió forintos fejlesztés: a szentesi és csongrádi gyógypedagógiai intézmények is korszerű eszközökkel gazdagodtak

cs3-szerkeszto

Akár 100 ezer forintos támogatást is kaphatnak a csongrádi családok – mutatjuk, kik pályázhatnak!

cs3-szerkeszto

Jó hír az autósoknak: feloldották a súlykorlátozást a csongrádi pontonhídon!

cs3-szerkeszto

Figyelem, autósok! Változik a forgalmi rend és a temetők nyitvatartása Csongrádon

cs3-szerkeszto

Büntetőeljárás indult Bárkányi Bence tiszás országgyűlési képviselő kabinetfőnöke ellen

cs3-szerkeszto

Új járda épül a csongrádi Gézengúz Óvodánál, és a kerékpártárolót is lecserélik!

cs3-szerkeszto

Fellökött egy motorost, majd segítségnyújtás nélkül elhajtott Csongrádon – vádat emeltek az autós ellen

cs3-szerkeszto

Két évig tartó távvezeték-építés kezdődik, Csongrádon kártérítés is járhat az érintett földtulajdonosoknak

cs3-szerkeszto