Külföld

Orbán Viktor szövetségese nyerte a szerbiai választásokat

Az előzetes eredmények szerint a Szerb Haladó Párt (SNS) a szavazatok 46,5 százalékát szerezte meg az előrehozott parlamenti választásokon, ami azt jelenti, hogy meglesz az abszolút többsége az országos parlamentben – közölte Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök, a párt tagja  vasárnap késő este.

Mint mondta, pártja adatai szerint az ellenzéki összefogás Szerbia az erőszak ellen nevű listája a voksok 23,5 százalékát szerezte meg, míg a harmadik helyen a Szerbiai Szocialista Párt (SPS) végzett 6,5 százalékkal. A parlamentbe az SNS adatai alapján bekerült még a jobboldali Remény koalíció (4,9 százalék), valamint A nép egy hangja nevű pártfüggetlen lista (4,7 százalék). A Szerb Haladó Párt adatai alapján a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) öt vagy hat parlamenti helyet szerzett meg a 250 fős törvényhozásban.

Aleksandar Vucic közölte, hogy a vajdasági tartományi választáson is hasonló eredmények születtek, és a belgrádi önkormányzati választást is a Szerb Haladó Párt nyerte meg, igaz, csak hajszálnyival előzte meg az ellenzéki összefogást. Az államfő szerint a fővárosban A nép egy hangja nevű lista lehet a mérleg nyelve.

A szerb köztársasági elnök arról is beszélt, hogy várhatóan a mostani kormánykoalíció pártjai képezik majd a következő kormányt is, vagyis az SNS, az SPS és a VMSZ.

A Vajdasági Magyar Szövetség is jól szerepelt

Legalább annyi szavazatot és mandátumot szereztünk, mint az előző választáson, ami azt jelenti, hogy megvalósítottuk választási céljainkat, ezért mondhatom, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség győzött – hangsúlyozta Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség megbízott elnöke vasárnap késő esti sajtótájékoztatóján, a Szerbiában aznap tartott választások eredményeit kommentálva.

Kiemelte: a párt célja az volt, hogy megtartsa az önálló képviselőcsoportját a belgrádi parlamentben – amihez öt képviselő kell -, ezt a célt pedig minden előzetes eredmény szerint elérte.

Rámutatott, hogy a VMSZ egy nehéz időszakot, a pártelnök, Pásztor István halálát követően is meg tudta tartani az erejét. Mint mondta, sokan arra számítottak, hogy egy ilyen tragédiát követően szétmorzsolódik a párt, azonban nem ez történt, a párt egységes és erős maradt, a vajdasági magyarok támogatták a pártot.

Szerbiában az előrehozott parlamenti választás mellett vajdasági tartományi választást is tartottak. A vajdasági tartományban a VMSZ-nek a harmadik legnagyobb képviselőcsoportja, ezzel megelőzve több szerb pártot is. A Vajdasági Magyar Szövetséget csak a Szerb Haladó Párt listája és a Szerbia az erőszak ellen nevű ellenzéki lista előzte meg.

Pásztor Bálint megköszönte a magyar kormánynak, illetve a Fidesznek azt a támogatást, amelyet a kampány során nyújtott a VMSZ-nek. A megbízott pártelnök a támogatóknak és az aktivistáknak is köszönetet mondott azért, hogy a VMSZ a segítségükkel meg tudta tartani politikai erejét.

A Vajdasági Magyar Szövetség 2014 óta tagja a kormánykoalíciónak, és a következő időszakban is ilyen szerepre számít. A kormányzati munkában államtitkári szinten kíván részt venni.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

NATO-főtitkár: nőni fognak az Ukrajnába irányuló fegyverszállítások

Szabó Viktor

Gulyás Gergely: bízunk abban, hogy konzervatív fordulat lehet Európában és az Egyesült Államokban is 

Szabó Viktor

Menczer Tamás: a dollárbaloldal újabb támadást indított Magyarország ellen, elvennék a magyarok pénzét

Szabó Viktor

EP-képviselők: nem hagyhatjuk, hogy Brüsszelben el akarják hallgattatni a konzervatív politikusokat

Szabó Viktor

Orbán Viktor: Brüsszel szintet lépett. Ha valaki kiáll a béke mellett, azt egyszerűen betiltják

Szabó Viktor

Szijjártó Péter: szigorú bevándorláspolitika nélkül nem lehet Európa biztonságáról beszélni

Szabó Viktor

Brutális dróntámadás indult, Orbán Viktor összehívta a Védelmi Tanácsot

Szabó Viktor

Szijjártó Péter: a nyugat-balkáni EU-csatlakozási folyamat lassúsága az egész bővítéspolitika hitelét aláássa

Szabó Viktor

Nagy István: a gazdák érdekében is változás kell Brüsszelben

Szabó Viktor