Csongrád Szentes

Új buszjáratok indulnak Szentesről és Csongrádról Budapestre

Országszerte számos módosítást vezetett be menetrendjén a Volánbusz december 10-től, Szentesről és Csongrádról indulnak új járatok a főváros felé.

A közlemény szerint a menetrendváltozással a munkába és iskolába járás, valamint a vasúti átszállás lehetőségei is bővülnek. A nagyobb hétvégi forgalom miatt több vonalon új járatokat indít a társaság – írták.

Veszprém és Győr között a hétvégén új buszpár közlekedik. Vasárnap délutánonként Makóról, Hódmezővásárhelyről, Szentesről és Csongrádról indulnak új járatok a főváros felé.

A Pécs-Baja-Szeged útvonalon a tanév végéig hétvégenként több járat indul, valamint jellemzően péntekenként és vasárnaponként Pécs és Baja között több busz közlekedik – tájékoztatott a társaság.

A változás a többi között érinti a Budapest-Ercsi-Adony-Dunaújváros között közlekedő buszok menetrendjét is.

Mivel Szeged és Hódmezővásárhely között már vasútvillamos is jár, ezért a délelőtti és délutáni időszakokban csökken az autóbuszforgalom, négy járatpár megszűnik.

Közölték: Mezőkövesden a vasútállamos mellett kialakított buszállomást december 10-étől használhatják az utasok, a városközpont helyett a járatok innen indulnak és ide érkeznek.

A menetrendmódosítás összes részletéről a Volánbusz honlapján

(https://www.volanbusz.hu) lehet tájékozódni.

A MÁV új vasúti menetrendje szintén december 10-től érvényes – közölte egy hete a vasúttársaság.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Kívül-belül megújult a csongrádi ravatalozó épülete

Szabó Viktor

A polgárőröknek (is) köszönhetően probléma mentesen űzték el a telet Szentesen

Szabó Viktor

Lövések hangja zavarhatja meg a szentesi csöndet

Szabó Viktor

Árad a Tisza, nem üzemel a híd sem Csongrádnál!

Szabó Viktor

Péntek este kigyulladt egy lakóház Csongrádon

Szabó Viktor

Ápolót keresnek a szentesi kórház belgyógyászati szakrendelésére!

Szabó Viktor

Készenléti rendőrök oltottak el egy égő autót Szentesnél

Szabó Viktor

Szentes és Csongrád környékén is razziázik a rendőrség

Szabó Viktor

Két diák jutott a vármegyei döntőbe a Boros Kazinczy-versenyén

Szabó Viktor

Honlapunk megfelelő működéséhez „sütiknek” nevezett adatfájlokat (angolul: cookie) kell elhelyeznünk számítógépén, Ön bármikor módosíthatja ezeket a beállításokat a böngészőjében. Elfogadom Olvasd tovább