Belföld

Orbán Viktor: a szabadságot védeni kell, különben elveszünk

A magyar ember számára a szabadságharc nem olyasmi, amit vállalhat, vagy amit eldönthet. A szabadságot védeni kell, különben elveszünk – mondta a miniszterelnök hétfőn, az október 23-i nemzeti ünnepen Veszprémben tartott megemlékezésen, a szabadságot életösztönnek nevezve.

Így volt 1956-ban, 1990-ben és így van ma is – hangsúlyozta Orbán Viktor, hozzátéve: tudták ezt mind a régi nagyok, István királytól egészen az ’56-osokig.

A magyar ezért szabadságharcos nemzet és a magyar nemzet életstratégiájának lényege éppen az, hogy “mi minden megszálló birodalom sírjánál ott állunk” – fűzte hozzá, kiemelve: 1956 győzött, és “mi visszacsatlakoztunk az európai népek közösségébe”, ez is része a történelmi elégtételnek.

Az is igaz – folytatta a miniszterelnök -, hogy a hely, Európa, ahová visszaérkeztünk, már nem az a hely, ahonnan kizártak bennünket és egyre kevésbé az.

Szabadságot akartunk, szabadok is vagyunk, és Európa is a szabadság jegyében egyesült, ugyanakkor most szembe kell nézni azzal, hogy mást értünk szabadság alatt és különbözőképpen képzeljük el a szabad világot is – jelentette ki Orbán Viktor.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Több pénz érkezik 2026-tól: így változik a GYED és a táppénz

cs3-szerkeszto

Több mint 434 millió forint gyűlt össze a közmédia jótékonysági kampányában

cs3-szerkeszto

XIV. Leó: Jézus születése a remény szavát, a talpraállás erejét, a jóságot képviseli

cs3-szerkeszto

Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást!

cs3-szerkeszto

Így már érthető a Tisza adóemelési terve: „Laci bácsi az első tiszás!”

cs3-szerkeszto

Kapu Tibort választotta a közmédia az Év Emberének 2025-ben

cs3-szerkeszto

Idén is előrehozottan, karácsony előtt érkeznek a családtámogatási ellátások

cs3-szerkeszto

Tuzson Bence a Cs3.hu-nak: A gyerekeink, az unokáink nem mehetnek háborúba! + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Jónak lenni jó! – Orbán Viktor: a DPK-s termékekből eddig 50 millió forint gyűlt össze

cs3-szerkeszto