Belföld Térség

Czirbus Gábor: Nem hagyhatjuk szó nélkül, ami a Magyar Falu Program idei forráselosztásánál történt!

Igazságosabb forráselosztást sürget Czirbus Gábor országgyűlési képviselő a Magyar Falu Program idei támogatási döntései kapcsán. A politikus szerint Csongrád-Csanád vármegye méltánytalanul kevés forráshoz jutott, miközben más térségek milliárdos támogatásban részesültek.

A Csongrád-Csanád vármegyei képviselő közösségi oldalán úgy fogalmazott, hogy nem lehet szó nélkül hagyni az idei Magyar Falu Program forráselosztását. Bejegyzése szerint a 22 milliárd forintos országos keretből Csongrád-Csanád vármegye mindössze 163 millió forintot kapott, miközben például Vas vármegye több mint 4 milliárd forintos támogatásban részesült.

Csongrád-Csanád 03-as választókerületében például egyetlen egy település sem kapott támogatást, hiszen a térség országgyűlési képviselője, Bárkányi Bence szerit nincs rá szükség.

Czirbus Gábor szerint ez jelentős területi egyenlőtlenségre utal, és felveti a kérdést, milyen szempontok alapján született meg a támogatások elosztása.

Czirbus emlékeztetett arra is, hogy a Magyar Falu Program korábbi éveiben a cél az volt, hogy a települések kiegyensúlyozott és igazságos módon részesüljenek a fejlesztési forrásokból, függetlenül attól, hogy az ország mely részén találhatók.

Bejegyzésében hangsúlyozta: a vidéki emberek nem válhatnak politikai döntések veszteseivé, ezért szerinte joggal várják el, hogy ugyanazok a fejlesztési lehetőségek és ugyanaz a megbecsülés illesse meg őket, mint az ország más térségeiben élőket.

A politikus válaszokat vár a döntés hátteréről, és azt szeretné, ha a jövőben ismét igazságos, átlátható és kiegyensúlyozott lenne a Magyar Falu Program támogatásainak elosztása.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Europion: csökkent a Tisza Párt támogatottsága szeptemberben

cs3-szerkeszto

Rekordhiányt hozott össze a kormány augusztusban

cs3-szerkeszto

Dúró Dóra: óránként egymilliárd forinttal nőtt az államadósság

cs3-szerkeszto

Ősi állat koponyájára bukkantak a Tisza medrében

cs3-szerkeszto

Bezár egy győri autóipari cég, közel félezer ember veszíti el a munkáját

cs3-szerkeszto

Stefan Streit: Ébresztő mag népe, míg nem lesz késő!

cs3-szerkeszto

Egy este, két generáció: az Ős-P.Box és a Santa Muerte érkezik Szegedre

cs3-szerkeszto

Ábrahám Róbert: Minden nemzeti érzelmű emberre szükség van, mert “a hazánk szellemi megszállás alatt áll”

cs3-szerkeszto

Visszajönnek a régi idők, a magyar cégek helyett a külföldi multik kerülhetnek előnybe

cs3-szerkeszto