Szentes

Újabb fejlesztés érkezik a szentesi kórházba

Újabb jelentős digitális fejlesztés fogja segíteni a szentesi betegeket: a minisztérium már dolgozik a járóbeteg-szakrendelőkbe tervezett új időpontfoglaló és behívó rendszeren, amely akár mobiltelefonon, alkalmazáson keresztül is elérhető lesz, és a betegek így is tudnak majd időpontot foglalni – mondta Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken.

Az államtitkár kifejtette, a járóbeteg-irányítási rendszer (JIR) célja, hogy minél hamarabb kapjanak időpontot a betegek a vizsgálatra, és minél kevesebbet kelljen várakozniuk a rendelőben.

A következő hónapokban nagy fejlesztések várhatók, ugyanis a rendszert integrálják az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) mobil alkalmazásába, az Egészségablakba is. Így a páciensek mobiltelefonon is nyomon tudják követni, hogy milyen időpontok állnak rendelkezésre a kivizsgálásokra.

“A fejlesztések érdekében korábban egyeztettünk már a Magyar Orvosi Kamara elnökével, a Magyar Kórházszövetség elnökségi tagjaival, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnökével, 100 járóbeteg-rendelő vezetőjével és az informatikai rendszereinek készítőivel” – mondta Rétvári Bence.

Az új fejlesztést első körben fogják bevezetni a Dr. Bugyi István Kórház járóbeteg-rendelőjében.

.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Felborult egy autó Szentesen – teljes útzár!

Szabó Viktor

Családi napot tartottak a szentesi HMG-ben

Szabó Viktor

Szijjártó Péter Szentesen: Az nem helyes, nem megy, hogy a nemzet sportvárosa sportcsarnok nélkül maradjon!

Szabó Viktor

Bozó Zoltán: A változás erőt ad nekünk, a változás lehetőséget hordoz magában! + VIDEÓ!

Szabó Viktor

Tenisztáborba várják a szentesi gyerekeket

Szabó Viktor

Sebestyén Márta ad ünnepi koncertet Szentesen

Szabó Viktor

Szijjártó Péter: Ha Szentes fejlődni szeretne, Bozó Zoltán kiváló lehetőség erre!

Szabó Viktor

A DK bekebelezte Szabó Zoltánt

Szabó Viktor

Idős férfitől vette el a pénzét egy páros Szentesen

Szabó Viktor