Igazán mozgalmas hónapok állnak a Népek Háza Babamúzeum mögött. Az idei év eddig is egymást érő, ötletes programokat hozott, a nyár pedig különösen eseménydúsan telt. Gyerekcsoportok, táborozók, nyugdíjas közösségek és családok érkeztek folyamatosan a múzeumba. A példátlan érdeklődés a nyár végével sem csillapodott, a rendezvények látogatottsága pedig rendszeresen meghaladja a száz főt.
Februárban a „Leszel a Valentinom?” programmal indult az év, márciusban Szent Patrik napját ünnepelték, áprilisban a „Liccs-locsolás” húsvéti rendezvény következett, májusban pedig a gyereknap alkalmából megnyitotta kapuit a CicAkadémia.
Utóbbi az idei év egyik legemlékezetesebb eseménye lett. A múzeum munkatársai és önkéntesei cica tanárokká változtak, a gyerekek pedig különböző „cica szakmákat” sajátíthattak el, amelyekről még bizonyítványt is kaptak. A különleges gyereknapi program a múzeum vezetőjének, Tóth Tamarának személyes kedvence is lett az idei eddig megvalósult rendezvények közül.
Júniusban a Tari László Múzeum Múzeumok Éjszakája programjához csatlakoztak a „Mit gondol Elvis?” című babanyomozó játékkal, júliusban a „Hozz szerencsét Ludmilla!” rendezvénnyel ünnepelték a barátság napját. Augusztusban pedig a „Csipet csipke” programon a Hagyományőrző Kézimunka Szakkör csipkeverőivel találkozhattak a látogatók.

.
A programok egyik közös jellemzője, hogy a résztvevők nem csupán szemlélők. Játékos feladatok, történetek, jelmezek és dekorációk segítségével ismerhetnek meg egy-egy ünnepet, hagyományt vagy kultúrát. A cél, hogy a babákon keresztül a világ sokszínűsége is közelebb kerüljön a csongrádiakhoz és a városba érkező vendégekhez.
A rendezvények mögött rengeteg munka húzódik. A programok ötletétől kezdve a kellékek beszerzésén, a plakátok és feladatlapok elkészítésén át egészen a megvalósításig minden azért készül, hogy a látogatók olyan élménnyel gazdagodjanak, amellyel máshol nem feltétlenül találkozhatnak. A múzeum munkáját lelkes önkéntesek is segítik, akik szükség esetén jelmezbe bújnak, szerepet játszanak vagy éppen süteményt sütnek.
– Boldoggá tesz, hogy nálunk mindig olyan rendezvényre érkezhetnek a látogatók, amilyennel máshol nem találkoznak. Igyekszem elrugaszkodni attól, ami már megszokott, és mindig valami újat mutatni. Azt látom, hogy ezt a vendégeink is nagyon szeretik – fogalmazott Tamara.
Nemcsak a programok, hanem maga a gyűjtemény is jelentősen gyarapodott. Egy budapesti adományozótól, akit a múzeumban szeretettel csak „A mamaként” emlegetnek, 140 darab, különböző etnikumokat bemutató kollekció érkezett. Ezzel már 700-ra emelkedett a Babamúzeum „lakóinak” száma. Az új darabokat az idei átrendezést követően, a következő szezonban láthatja majd a közönség a korábbi gyűjtemény mellett.
Különleges új lakó is érkezett Ausztráliából, Bindi egy eredeti Mattel babából, kifejezetten a múzeum számára készült Kovács Tímea munkájának köszönhetően. Fodor Gyula pedig, aki tavaly 74 babával gazdagította a gyűjteményt, idén elhozta a 75. darabot is, egy orosz lányt, aki a Nadja nevet kapta.
Az idei nyár egy másik szempontból is mérföldkő volt. Első alkalommal kaptak meghívást arra, hogy a múzeum falain kívül tartsanak előadást a babákkal. A soltvadkerti Református Idősek Otthonába egy gondosan összeválogatott „babacsapat” utazott, a lakók pedig nemcsak történeteket hallhattak róluk, hanem kézbe is vehették őket, mely Tamara elmondása szerint hatalmas élmény volt az idősek számára.

.
A nyár végével korántsem ér véget a Babamúzeum mozgalmas éve. Szeptember 15-én érkezik a „LógÓrák”, ismét a Hagyományőrző Kézimunka Szakkör csipkeverőinek közreműködésével. A látogatók a múzeum babáiról készült grafikákkal és motivációs mottókkal díszített könyvjelzők közül választhatnak, amelyekre hagyományos csipkeverő technikával szerencsehozó fityegőt készíthetnek.
Szeptember 22-én már a Babamúzeum kilencedik születésnapját ünneplik. Ezt a napot a csongrádi és bokrosi óvodásoknak és iskolásoknak szentelik, ahol előzetes bejelentkezéssel hat csoportot tudnak ingyenesen fogadni 9 és 16 óra között.
Az ősz legnagyobb dobásának az október 3-i Oktoberfest ígérkezik. Tavaly a Día de los Muertos rendezvényen a mexikói kultúrát hozták közelebb a csongrádiakhoz, idén a bajor kultúra kerül középpontba, természetesen a Babamúzeum sajátos, játékos világán keresztül.
Október 31-én harmadik alkalommal tér vissza a Halloween, amely minden évben más tematikát kap. Hogy idén mivel készülnek, egyelőre meglepetés. Novemberben a Tari László Múzeum Múzeumok Őszi Fesztiváljához kapcsolódnak egy kihelyezett programmal és előadással készülnek, december 6-án pedig a „Légy vendégünk, Mikulás!” zárja az évet. Ezen a napon a gyerekek Csongrádon a Babamúzeumban találkozhatnak idén utoljára a Mikulással.
A babamúzeum hamarosan kívülről is meg fog újulni. A vadonatúj látvány Arany-Najgyonov Krisztina munkája, Tamara elképzelései alapján. A grafika már elkészült, és hamarosan a nagyközönség is láthatja. A tervek szerint egyszerre tükrözi majd az új és megújulni képes lendületet, a babák iránti rajongást és azt a családias szeretetet, amely az intézményt jellemzi.
A kiugró látogatószám, a folyamatosan bővülő gyűjtemény és az egyre népszerűbb rendezvények mind azt tükrözik, hogy az elmúlt három évben hatalmas utat tett meg a csongrádi Népek Háza Babamúzeum. Bár a programok elsődleges célközönségét sokszor a gyerekek jelentik, a tapasztalatok szerint a játékosság kortalan, hiszen a szülők, nagyszülők és idősebb látogatók ugyanolyan lelkesen kapcsolódnak be a feladatokba.
FOTÓK:
- Hirdetés -






