Szentes

Augusztus 31-ig lehet jelentkezni a szentesi drámatagozatra

Augusztus 31-ig várják a színház, az irodalom, a vers, a dal és a tánc iránt érdeklődő nyolcadikosok jelentkezését a szentesi Horváth Mihály Gimnázium drámatagozatára.

A képzésre azok jelentkezését is várják, akik a színpadon különböző műfajokban szeretnék kipróbálni magukat.

A jelentkezéseket postai úton a Horváth Mihály Gimnázium címére (6600 Szentes, Szent Imre herceg utca 2.), vagy elektronikus úton az iskola@hmg.hu e-mail-címre lehet elküldeni.

A tájékoztató szerint megújulhat a Keleti István Alapfokú Művészeti Iskola és Művészeti Szakgimnázium (KIMI) és a Horváth Mihály Gimnázium között korábban 25 éven át működő szakmai együttműködés. A KIMI és fenntartója, az “Ab esse ad posse” Alapítvány kezdeményezte a 2024-ig érvényben lévő megállapodás újbóli megkötését.

A kezdeményezés célja, hogy továbbra is biztosítottak legyenek a szentesi drámatagozatos képzés szakmai működésének feltételei. Az együttműködés révén folytatódhat az a több évtizedes szakmai munka, amelynek eredményeként a szentesi drámatagozat országosan ismert és elismert képzéssé vált, hosszú távon pedig hozzájárulhat a drámatagozatos képzés fennmaradásához és fejlődéséhez.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Ünnepi műsorral emlékeznek Szentesen az 1956-os eseményekre

cs3-szerkeszto

Rendőrségi vetélkedőn remekelt a szentesi Zsoldos diákja – elismerést kapott Tóth Rebeka

cs3-szerkeszto

Országos rekordot döntene Bahreinben a szentesi erőemelő

cs3-szerkeszto

Nem mindennapi vendég érkezett a szentesi strandra

cs3-szerkeszto

A DélKerTÉSZ azt várja, hogy minél előbb csökkenjen 5 százalékra a zöldségek és gyümölcsök áfája

cs3-szerkeszto

Húsz lopott kerékpárt találtak egy szegvári férfinál – őrizetbe vették a 62 éves gyanúsítottat

cs3-szerkeszto

Szlovák diákok érkeztek Szentesre – egy hetet töltenek a Horváth Mihály Gimnáziumban

cs3-szerkeszto

Egyhetes országos razziát indított a rendőrség, Szentes, Csongrád és Kistelek útjain is fokozottan jelen lesznek

cs3-szerkeszto

Lövészet, drónkezelés és akadálypálya – országos döntőn bizonyítottak a szentesi Zsoldos kadétjai

cs3-szerkeszto