Csongrád

Nyolc év fegyházra ítéltek egy csongrádi boltot kirabolni próbáló férfit

Police officer puts handcuffs on a car thief

Nyolc év fegyházbüntetéssel sújtott a Csongrádi Járásbíróság egy férfit, aki február közepén megpróbált kirabolni egy helyi boltot – tájékoztatta a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség szóvivője hétfőn az MTI-t.

    Szanka Ferenc közölte, a többszörösen büntetett előéletű, különös és többszörös visszaeső vádlottat felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek a bíróság.
    A bíróság elé állított férfi a vádfeljegyzés szerint február 16-án reggel 9 órakor ment be napszemüvegben és szájmaszkban egy helybeli élelmiszerüzletbe. A vádlott a kezében egy húszcentis pengéjű késsel fenyegetőzve a bevétel átadásra szólította fel az eladót, aki közölte, hogy nincs pénze. A férfi ezt követően a kasszához lépett, amit kihasználva a sértett kifutott az üzletből. Ezt látva a vádlott megijedt, és még mielőtt bármit elvett volna, elszaladt a helyszínről.
    A bíróság ítélete nem jogerős, azzal szemben az ügyészség súlyosbításért, míg a vádlott és védője enyhítésért fellebbeztek – tudatta a csoportvezető ügyész.

MTI

A kiemelt kép illusztráció/Envato Elements


- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Hazai pályán zárták a szezont az ifjú csongrádi vízilabdások

Szabó Viktor

Fiatalokat meghazudtoló időket úsztak a szeniorok Csongrádon

Szabó Viktor

Ecuadorból Csongrádra – világutazó fedezte fel a település szépségeit – VIDEÓ!

Szabó Viktor

Miniszteri elismerést kapott a csongrádiak kiváló oktatója

Szabó Viktor

Sikeresen burkoltak a Sághy diákjai

Szabó Viktor

Teltházas volt a nyárindító buli a Körös-toroki Laguna Beach-ben

Szabó Viktor

Csongrádon is öröm volt gyereknek lenni a hétvégén

Szabó Viktor

Az apákat és a nagyapákat ünnepelték a csongrádi oviban

Szabó Viktor

A szentesi és a csongrádi gyógyfürdő is az ország legolcsóbbjai között van

Szabó Viktor

Honlapunk megfelelő működéséhez „sütiknek” nevezett adatfájlokat (angolul: cookie) kell elhelyeznünk számítógépén, Ön bármikor módosíthatja ezeket a beállításokat a böngészőjében. Elfogadom Olvasd tovább