Belföld

Agrárminisztérium: A méhészet kulcságazat a magyar mezőgazdaságban

Magyarország elsőként tette a méhészetet adómentessé, elsőként adott beporzási támogatást, és elsőként fogja ténylegesen felsorolni a címkén, mely országokból származik a méz, hiszen a termelők és a fogyasztók védelme így biztosított – mondta Nagy István agrárminiszter a Homokháti Méhész Egyesület méhészeti gyűlésén, Sándorfalván az Agrárminisztérium keddi közleménye szerint.

A szaktárca ismertette: a miniszter arról is beszélt, hogy a méhészet kicsi ágazat a mezőgazdaságban, de kulcsszerepe van. Beporzás nélkül ugyanis nincs fenntartható fejlődés, fenntartható jövő.

Az agrártárca továbbra is kiemelt figyelmet fordít a méhészetre a Közös Agrárpolitika 2027-ig tartó végrehajtása során is, valamint a nemzeti támogatási rendszerben – hangsúlyozta Nagy István.

Emlékeztetett: a méhészeti szektorális támogatások esetében megmarad az 50-50 százalékos uniós és hazai társfinanszírozás,

és 2023 és 2027 között a méhészeti ágazat a hazai forrással együtt mintegy 42,7 millió euró támogatásban részesül. Ugyanúgy igényelhető lesz a méhek után az állatjóléti támogatás, 15 euró jár méhcsaládonként – részletezte.

Nagy István arra is felhívta a figyelmet, hogy zavar keletkezett az európai mézpiacon. Kifejtette: itt is érezteti hatását az ukrajnai háború, az arra válaszul adott elhibázott brüsszeli szankciók. A harcok kitörése előtt 5000 tonna méz érkezhetett vám nélkül az EU-ba, efölött 17,3 százalékos vám terhelte a tételeket.

Az unió döntése értelmében jelenleg korlátlan mennyiségben érkezhet vám nélkül Ukrajnából a méz.

Az ukrán méhészek pörgetés után azonnal nyomott áron értékesítették a mézüket, és azok vették meg tőlük, ahová a magyar méhészek is szerették volna értékesíteni a termékeiket.

Nagy István hangsúlyozta, hogy 71 százalékkal több import mézet vásárolt Európa, mint a megelőző esztendőben. A mézpiaci zavarok megszüntetése érdekében a Mezőgazdasági és Halászati Tanács január 30-i ülésén 19 másik tagállam agrárminiszterével közösen kérte Magyarország az Európai Bizottságot az európai piacon található mézkeverékek származásának szigorúbb szabályozására.

hirado.hu



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Szél, fagy, száraz bőr: ezért igényel több figyelmet az arcbőr télen + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Donald Trump maradéktalan támogatásáról biztosította Orbán Viktor miniszterelnöki újraválasztását

cs3-szerkeszto

Nagy pofont kaptak Vargáék, a kutya sem támogatja őket

cs3-szerkeszto

Péntektől kézbesítik a februári dupla és a 14. havi nyugdíj első negyedét

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: A kényszersorozásban részt vevő ukránokat haladéktalanul kiutasítjuk!

cs3-szerkeszto

Kitálalt a volt tiszás munkacsoport-vezető: a Tisza Párt mást mond a választóknak, mint amit valójában tervez

cs3-szerkeszto

A görögök legyőzésével döntős a magyar válogatott

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: ha a Tisza nyer, akkor a brüsszeli tervek mind szabad utat kapnak

cs3-szerkeszto

Magyarország megtámadta a brüsszeli REPowerEU-rendeletet az Európai Bíróságon

cs3-szerkeszto