Kult

A Guns ’N’ Roses 17 év után visszatér Budapestre

Idén nyáron újra Guns ’N’ Roses-koncert lesz Magyarországon. A legendás amerikai hard rock-zenekar tizenhét év után látogat el ismét Budapestre, Axl Rose és társai új turnéjuk keretében július 19-én lépnek fel a Puskás Ferenc Arénában.

Az új turné június 5-én Tel-Avivban indul, utána tizenöt európai állomás következik, majd augusztustól október közepéig észak-amerikai városokban játszik a GNR – közölte a szervező Live Nation kedden az MTI-vel.

Az 1985-ben alakult zenekar lemezeiből több mint 100 millió fogyott világszerte. A klasszikus felállás a kilencvenes évek közepéig dolgozott együtt, ezután a frontember Axl Rose vitte tovább a csapatot, amelybe 2016-ban tért vissza a gitáros Slash és a basszusgitáros Duff McKagan.

A stadionokat, fesztiválokat és arénákat magában foglaló új Guns ‘N’ Roses-turné Európában érinti Spanyolországot, Belgiumot, Dániát, Norvégiát, az Egyesült Királyságot, Németországot, Svájcot, Olaszországot, Hollandiát, Franciaországot, Romániát, július 19-én Magyarországot, majd három nappal később a görög fővárosban fejeződik be.

A rendkívül energikus, határozott élő fellépéseiről híres Guns ‘N’ Roses 1987 és 1993 között megjelent valamennyi lemeze (Appetite For Destruction, G’N’R Lies, Use Your Illusion I. és II., The Spaghetti Incident?) hatalmas sikert aratott. Az Appetite For Destruction minden idők legsikeresebb amerikai bemutatkozó albuma lett, és volt olyan, hogy a Use Your Illusion két része állt az amerikai albumlista első két helyén. A November Rain klipje túllépte a kétmilliárdos nézettséget, a Spotify-on havonta átlagosan 24 millióan hallgatják a zenekart.

Visszatérő turnéjuk, a 2016-tól 2019-ig tartó Not in this Lifetime… Tour minden idők negyedik legsikeresebb koncertsorozata volt, több mint ötmillió eladott jeggyel.

A Guns ‘N’ Roses-ban Axl Rose, Slash és Duff McKagan mellett Dizzy Reed és Melissa Reese billentyűs hangszereken játszik. A ’90-es években még bandatag Gilby Clarke helyett immár Richard Fortus játszik a ritmusgitáron, Matt Sorum helyett pedig Frank Ferrer dobol.

A zenekar eddig két alkalommal lépett fel Magyarországon. Először pályájuk csúcsán, 1992 májusában – a Soundgarden és a Faith No More társaságában – a Népstadionban játszottak, 14 évvel később, 2006-ban pedig a Papp László Budapest Sportarénában adtak koncertet – igaz, akkoriban csak Axl Rose és Dizzy Reed szerepelt a bandában a régi tagok közül, és máig sokan emlékeznek arra, hogy két és fél órás késéssel léptek színpadra.

hirado.hu

fotó: guitar.com



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Jubileumi évadára készül a mórahalmi Patkó Lovas és Szabadtéri Színház

Szabó Viktor

Benedek Miklóst választották a nemzet színészévé

Szabó Viktor

Csongrádi szobrász alkotását avatta fel a Magyar Országgyűlés alelnöke

Szabó Viktor

Tizenkét bemutatót tervez a 2023/2024-es évadban a Békéscsabai Jókai Színház

tk_arpad

A költészet napja – Petőfi-emlékérméket bocsátott ki az MNB

cs3_admin

Az osztály bohócából a Nemzet Művésze – Reviczky Gábor 74 éves

Pászti Dániel

Oscar-díj – A Minden, mindenhol, mindenkor nyerte a legjobb film díját

cs3_admin

Megjelent a TP-Kert 2023-as menetrendje

Pászti Dániel

Újabb fellépőket jelentettek be a 2023-as Balaton Sound-ra

cs3_endre