Szentes

A szentesi Dancsó Erika a L’Oreal 6. magyarországi nagykövete lett

Egy igazi siker történet, amely 17 évesen kezdődött el a szegvári születésű Dancsó Erika életében. Ekkor nyitotta meg az első fodrász üzletét és kezdte meg szakmai pályafutását. Az ambiciózus hölgy, nagyon motivált és szorgalmas volt, ám egy szerencsétlen autóbaleset hónapokra ágyhoz kötötte. A hosszadalmas felépülés alatt kezdett el szakmai videókat nézni, és ez idő alatt egy francia hölgy munkássága teljesen magával ragadta. A teljes gyógyulást követően újra kezdte a fodrász szakmát Szentesen, és itt került először kapcsolatba a L’Oreal cég termékeivel. A professzionális termékkel annyira elégedett volt, hogy egyre inkább közelebb került a céghez és részt vett az akadémiai oktatásokon illetve tanfolyamokon. Olyannyira inspiráló volt egy-egy képzés, hogy 2012-ben kiutazott Lengyelországba, ahol személyesen találkozott Letíciával, aki nem más, mint Párizs L’Oreal nagykövete és művészeti fodrásza. A továbbiakban már rendszeresen vett részt a képzéseken, és a szalonjában is egyre népszerűbbé váltak a világ egyik legnagyobb kozmetikai cégének a fodrászatban használt termékei. Még ugyanebben az évben a kitartó munkának köszönhetően a L’Oreal Akadémián oktató fodrásznak kérték fel, ami egyértelműen azt sugallta, hogy szakmailag elismerik, mi több a munkáiba is betekintést nyerhetnek a hallgatók. 2017-ben egy magasabb fokozatra lépett oktató fodrászként, ennek köszönhetően színpadi fodrászként is lehetőséget kapott arra, hogy megmutassa tehetségét. A L’Oreal cég 2023 januárjában jelentette be, hogy a csapat hatodik új tagja Dancsó Erika, aki nagykövetként képviselheti a nagy múltú céget. 

– Mi az, amit képviselsz a szakmádon belül? – kérdeztük a nagykövet asszonyt, aki mind ezek mellett Szentes tiszteletbeli polgára is lett 2023-ban.

„Hosszú volt az út idáig, de mérhetetlenül boldog vagyok. Boldog vagyok, hogy a szakmám nem csak a munkám, hanem egyfajta „megszállottság” is, és ezt nagyon élvezem. Mindig is jó kézügyességem volt már kislányként is, így ez jól kamatoztathatom a fodrászatban. Ami megfogott, a francia stílus. Egy letisztult, nőies, de mégis sikkes és elegáns vonal a hajvágásban és formázásban. Könnyen beilleszthető a hétköznapokba, amely így ápolt rendezett külsőt ad a vendégeimnek. Az angolszász hajvágás sok olyan elemet tartalmaz, amely a francia stílusban is megtalálható. Törzsvendég körrel dolgozom, de mindig jönnek újabb és újabb vendégek. Természetesen tanácsokkal is ellátjuk azokat, akik egy merőben más fazont szeretnének, vagy csak váltanának a megszokottról valami újra, és így nagyon jól hasznosíthatom az eddigi tapasztalataimat és a tanultakat.”

  • Mennyire van jelentősége a személyiségnek a frizura kiválasztásában?

„Azt is mondhatnám, hogy meghatározó szerepe van. A képzéseken kiemelt szerepet kap a személyiség hangsúlyozása, ami nekem szintén nagyon megfogó volt. Arra törekszünk, hogy a frizura kiemelje a vendég belső szépségét és a külső és belső a lehető legnagyobb összhangban legyen. Nagyon fontos hogy kiemeljük ilyen formán az egyedi vonásokat.”

  • Mit jelent számodra az, hogy egy világcég magyarországi nagykövetévé választottak?

„Amellett, hogy hatalmas megtiszteltetés és elismerés, magasra került a mérce. Próbálom tartani a színvonalat és persze egy hatalmas lehetőség a tanulásra és fejlődésre a szakmán belül. Olyan fodrász mesterekkel vagyok egy csapatban, akik eddig a példaképeim voltak, most pedig együtt dolgozunk. Fantasztikus érzés, álmodni sem mertem erről.”

  • Hogy merült fel a neved a szakmában, hiszen egy kisvárosban dolgozol?

„2012 óta dolgozom együtt a céggel így volt rálátásuk a munkámra.  A folyamatos külföldi szakmai utak, és persze az elhivatottságom is közrejátszott abban, hogy hozom az új technikákat és átadom a fiatalabb generációnak elméletben és gyakorlatban és a szalonomban is folyamatos a megújulás, amire egyre nagyobb az igény.”

  • Mi a következő lépcsőfok, milyen terveid vannak a jövőben?

„Természetesen az egyik hogy a szalonomban a vendégek számára egyre magasabb színvonalat tudjak hozni, amely a gyakorlatban is megmutatkozik, másrészt pedig Budapesten az oktatást szeretném magasabb szintre emelni. A tanulóknak még több lehetőséget szeretnék biztosítani fejlődésre a szakmai tudás elsajátítására. Szeretném, ha tudnák, hogy mennyire gyönyörű és sokrétű a mi szakmánk. Boldog vagyok, hogy annak idején ezt választottam, és úgy érzem szakmailag már túlszárnyaltam azt, amire valaha is vágytam.”

 

Mint nagykövet Dancsó Erika egyre több lehetőséget kap majd a színpadi bemutatókra, ahol már így is számtalan alkalommal kápráztatta el a közönséget egyedi és stílusos frizuráival. 

TG



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Úszótáborok indulnak Szentesen

Szabó Viktor

Kiváló eredményeket értek el a Horváth Mihály diákjai Ópusztaszeren

Szabó Viktor

Mutatjuk a Mi Hazánk szentesi képviselőjelöltjeit!

Szabó Viktor

Összművészeti fesztivált rendeznek Szentesen

Szabó Viktor

Vásárhelyi és szegedi egyesületek szerveznek országos futóversenyt Szentesen

Szabó Viktor

Családi napot tartanak a Szentesi Tenisz Klubban

Szabó Viktor

Kecskeméten parádéztak a szentesi úszók

Szabó Viktor

Világcég járt a Zsoldosban

Szabó Viktor

Sport, egészség és rehabilitációs konferencia lesz Szentesen

Szabó Viktor