Térség

Kulturális intézmények ideiglenes bezárásáról döntöttek Hódmezővásárhelyen

Kulturális intézmények három hónapos bezárásáról, szociális intézmények költözéséről, ingatlanok kiürítéséről döntött csütörtöki ülésén a hódmezővásárhelyi közgyűlés.

    Az előterjesztést készítő Szabó János alpolgármester a vitában úgy fogalmazott, az a takarékossági lépésekre az önkormányzat fizetőképességének megőrzése érdekében van szüksége. Többkörös egyeztetést követően meghozott intézkedések alól mentesülnek az óvodák és bölcsődék – hangsúlyozta a politikus.
    Benkő Zsolt (Fidesz) képviselő hangsúlyozta, a javaslatok előkészítését nem előzték meg pontos számítások, a tervezett megtakarítások pedig jelentősen elmaradnak az önkormányzat rezsiköltségének több mint 2 milliárd forintos emelkedésétől.
    Cseri Tamás (Fidesz) szerint elfogadhatatlan, hogy a polgármesteri hivatal dolgozóinak jutalmat fizettek ki, miközben Márki-Zay Péter (MMM) polgármester nyilatkozata szerint az önkormányzattól 25-30 embert küldenek el. A politikus felelőtlenségnek nevezte, hogy az önkormányzat nehéz helyzete ellenére a polgármester néhány hete aláírta a városháza felújításáról szóló, több százmillió forintos szerződést.
    A Fidesz frakció a döntéshez módosító javaslatot terjesztett be, melyben a többi közt kérték a városházi torony saját forrásból megvalósuló felújításának leállítását, a nem kötelező önkormányzati feladatok áttekintését, a megbízási szerződések alapján kifizetett juttatások csökkentésére, a városi rendezvények, programok, utazások felülvizsgálat. E javaslatok többségét novemberi ülésén tárgyalja meg a közgyűlés.
    A közgyűlés döntései értelmében az Emlékpont, a Magyar Tragédia 1944 kiállítóhely, a – hitéleti alkalmakat leszámítva – a zsinagóga, valamint a mártélyi Bodnár Bertalan oktatóközpont november 1-jétől, az Alföldi Galéria december 5-étől, a próbatermek kivételével a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ december 20-ától március 31-éig zár be. Lezárják a Németh László Városi Könyvtár és a Pósa Lajos Gyermekkönyvtár emeletét is.
    Új telephelyekre költözik a Hódmezővásárhelyi Többcélú Kistérségi Társulás Kapcsolat Központja által működtetett szociális ellátást nyújtó több egység is Székkutasról, Mártélyról, Hódmezővásárhelyről.
    Az önkormányzati tulajdonú Hódfó Hódmezővásárhelyi Foglalkoztató Közhasznú Nonprofit Kft. két telephelyén négynapos munkahetet vezetnek be március végéig. Több önkormányzati cég is kiüríti korszerűtlen ingatlanait és a munkavállalókat más épületekben helyezi el. A városi uszoda néhány egységét hétköznapokra lezárják. A közgyűlés létszámcsökkentésekről is döntött, a polgármesteri hivatal hat munkatársát bocsátják el december 1-jétől.

MTI

Fotó: Wikipédia


- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Vasárnap könnyen leéghetünk Csongrád és Szentes környékén

Szabó Viktor

Jó hír a Szentes és Csongrád környéki vásárlóknak – ma kezdődik a kötelező akciózás a boltokban

Szabó Viktor

A trianoni békeszerződés aláírására emlékeznek – Csongrádon forgalomkorlátozás is lesz

Szabó Viktor

Elballagtak a Szentes – Csongrád térség óvodásai

Szabó Viktor

Farkas Sándor: Köszönöm!

Szabó Viktor

Még drágábban tankolhatnak a csongrádi + szentesi autósok

Szabó Viktor

Cs3.hu Család! Segítsünk megtalálni az eltűnt vásárhelyi srácot!

Szabó Viktor

Kiderült, miért szeretnek a szúnyogok egyes szentesieket és csongrádiakat jobban, mint másokat

Szabó Viktor

Csongrádon és Szentesen is emelkedik az üzemanyagok ára

Szabó Viktor

Honlapunk megfelelő működéséhez „sütiknek” nevezett adatfájlokat (angolul: cookie) kell elhelyeznünk számítógépén, Ön bármikor módosíthatja ezeket a beállításokat a böngészőjében. Elfogadom Olvasd tovább