A hétvégén ebédet főztem.
Kerestem egy jó receptet, körülnéztem mi van a kamrában, a hűtőben, majd elballagtam a boltba a hiányzó alapanyagok listájával és bevásároltam. A receptet követve eltöltöttem két órát a konyhában, és megfőztem az ebédet. Ennyi a hír, ami nem hír.
Egy tanúsága mégis van: bár az ebédfőzés nem nagy ördöngösség, mégsem megy tervezés nélkül. Nézzük csak meg!
Kiválasztom a receptet. (A szervezéstudomány ezt úgy hívja: célkitűzés.)
Megnézem, hogy mi van otthon a szükséges alapanyagokból. (Ezt információgyűjtésnek hívják.)
Összeírom, mit kell vennem a boltban, a piacon. (Ez a tervezés folyamata.)
Megnézem a konyhapénzt, hogy a vásárlás belefér-e a kassza kereteibe. Ha igen, akkor elindulok a boltba. (Ez a döntés pillanata.)
A konyhában a recept alapján megfőzöm az ebédet. (Ez a végrehajtás folyamata.)
A kölyköket megkérem, hogy kóstolják meg az ételt. Ha kell, a kész ételt még ízesítem. (A szervezéstudomány szerint ez a koordináció folyamata.)
A család – jó esetben – elfogyasztja a vasárnapi ebédet, és véleményt nyilvánít. (Ez az ellenőrzés, a folyamat utolsó eleme.)
Ha egy közönséges ebéd elkészítése tervezést igényel, akkor vajon egy cég működtetése, egy egyesület vezetése nem igényel terveket? Egy önkormányzat, vagy akár az ország működését nem tervezik? Persze, hogy tervezik. Van üzleti terv, van költségvetés, van gazdasági program, van politikai program. Ezek többnyire nyilvánosak, létezésüket nem titkolja senki.
Ugyanakkor vannak tervek, vannak műveletek, amelyeket igyekszenek elrejteni. Ha valami véletlenül kiszivárog, azt igyekszenek elbagatellizálni, megmagyarázni, megpróbálják az információt újra elrejteni. Ilyenkor halljuk, hogy „Ez összeesküvés-elmélet!”
A hódmezővásárhelyi polgármester szivárogtatott. Elkotyogta, hogy majdnem két milliárd forintot kapott az Amerikai Egyesült Államokból a választási kampányra. Kiderült, hogy Orbán Viktornak ismét igaza volt, az ellenzéket tényleg külföldről pénzelik. A baloldali pártokat támogató sajtó természetesen azonnal reagált: láthatóan és intenzíven keresték a témát, a hírt, amivel el lehetett terelni a figyelmet arról, hogy egy elvben szövetséges állam polgárai megsértették Magyarország állami szuverenitását.
Ezt a tanártüntetés kérdéskörében találták meg. Szépen kerekítették, legendákat szőttek köré, és végül igazi mozgalmat építettek fel az egyébként valós problémára. Elérték, hogy az emberek a közoktatás negyven éve változatlanul nehéz helyzetével most foglalkozzanak.
Két legyet ütöttek egy csapásra – minimum.
A sajtóhadjárat eredeti – feltételezett – célja teljesült: alig valaki beszél már arról, hogy külföldiek költöttek el Magyarországon kormánybuktatásra egy nagy halom pénzt. Senki sem beszél arról, hogy egy szövetséges állam politikai aktorai a magyar népakaratot próbálták meg befolyásolni, csak azért, hogy egy „engedelmesebb” kormányt segítsenek a hatalomba. Leginkább arról nem beszél senki, hogy bizony voltak olyan magyar politikusok, aki ezt a pénzt elfogadták, és azt sem találgatjuk, hogy vajon mit ígértek érte ….
A művelet járulékos haszna, hogy egy valós társadalmi probléma kibeszélésébe az ellenzéki pártok bele tudtak keveredni, így most úgy látszik, mintha a nép pártján állnának. Pedig nem állnak, dehogy állnak! Amikor módjuk volt a közoktatással kormánypártként foglalkozni, több mint száz iskolát és majd háromszáz óvodát zártak be, és hétszáznegyven iskolát szüntettek meg úgy, hogy azokat beolvasztották más intézményekbe. Több mint tízezer (nem írtam el: több mint 10 000) tanárt és ezer óvónőt rúgtak ki.
Tény, hogy az elmúlt öt évben nemigen volt olyan utcai megmozdulás, amire az ellenzék néhány ezer embernél sokkal többet utcára tudott volna vinni. Most pedig – akárhogyan is történt – úgy tűnik, hogy az ellenzéki pártok mögött valós politikai erő, létező és számottevő választói támogatás lenne.
Természetesen ez nem igaz, de úgy tűnik, így a folyamatot irányító „játékmester” eddig jól számított. A fiatalokat relatíve könnyű feltüzelni, a lázadásra való hajlam életkori sajátosság. Ezért választhatták a művelet megtervezésekor a közoktatás témáját az egészségügy helyett. Ez már nem a „Putyin pincsi”-zős amatőr munka.
A következő lépés a konfliktus eszkalációjára való törekvés lehetett. Néhány, a demonstrációk forradalmi hangulatát szító cikket, nyilatkozatot magam is olvastam, láttam október 23-a körül.
Azonban kormányzat a pedagógustársadalom követeléseinek jogosságát elismerte, így a tüntetések maguktól nem fordultak zavargásba, hiába ábrándoznak „polgári erőszak”-ról a jól fizetett független-objektív sajtómunkások. Nem volt és nem lesz itt semmilyen erőszak, sem polgári, sem állami. Provokátorok nélkül biztosan nem.
Hát ennyi az én összeesküvés-elméletem. Elragadott a képzeletem? Az bizony meglehet.
De el lehet azt hinni, hogy az ellenzéki pártok mögött álló külföldi politikai és gazdasági köröknek nincs terve a Magyarország feletti hatalom visszaszerzésére? El lehet hinni, hogy az országgyűlési választások elvesztése után feladták? El lehet hinni, hogy eltekintenek a kifosztásunktól? El lehet hinni, hogy a DK híres öszödi szónoka hirtelen igaz emberré, jó és erkölcsös vezetővé vált? El lehet hinni, hogy a közoktatás színvonalának emelésén dolgozik, nem a politikai hatalom megszerzésén?
Na, ez lenne csak az igazi összeesküvés-elmélet!
Moderari
- Hirdetés -