Kult

A Puskás Arénában ad koncertet a Depeche Mode 2023-ban

A Depeche Mode öt év után újra turnéra indul: 2023. július 28-án koncert a Puskás Arénában!

A Rock & Roll Hírességek Csarnokának 2020-as újoncai, a Depeche Mode bejelentette, hogy 2023-ban új albuma jelenik meg, és világkörüli turnéra indul. A Memento Mori turné a zenekar azonos című, 15. stúdióalbumának tavaszi megjelenését követően indul.

Szakítva az edddigi hagyományokkal a turné észak-amerikai koncertekkel kezdődik március 23-án, még a nyári európai stadionturné előtt, amely május 16-án indul.

A Memento Moriról Martin Gore így nyilatkozott: „A lemezen a világjárvány korai szakaszában kezdtünk el dolgozni, és témáit közvetlenül az aktuális időszak ihlette. Fletch halála után úgy döntöttünk, hogy folytatjuk, mert biztosak vagyunk benne, hogy ő is ezt akarta volna, és ez valóban plusz jelentést adott a projektnek.” Dave Gahan hozzátette: „Fletch szerette volna ezt az albumot. Nagyon várjuk, hogy megoszthassuk a rajongókkal, és hogy jövőre élőben is bemutathassuk a koncerteken.”

A Memento Mori a Depeche Mode 19. turnéja lesz, és több mint öt év szünet után térnek vele vissza. A zenekar legutóbbi fellépéssorozata, a 2017-2018-as Global Spirit volt az addigi leghosszabb turnéja, a banda több mint 3 millió rajongó előtt játszott 130 fellépés során Európa-szerte és Észak-Amerikában, amivel az év egyik legnagyobb bevételt hozó turnéját produkálták.

A 100 millió feletti lemezeladásssal és több mint 35 milliós rajongótáborral rendelkező Depeche Mode továbbra is egy folyamatosan fejlődő, de ugyanakkor egyedülállóan nagy zenei hatással bíró erő, amely továbbra is előre halad, a Memento Mori album és turné az egyedülálló örökségük legújabb fejezetének nyitánya lesz.

Forrás: Live Nation, fotó: Wikipedia



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Jubileumi évadára készül a mórahalmi Patkó Lovas és Szabadtéri Színház

Szabó Viktor

Benedek Miklóst választották a nemzet színészévé

Szabó Viktor

Csongrádi szobrász alkotását avatta fel a Magyar Országgyűlés alelnöke

Szabó Viktor

Tizenkét bemutatót tervez a 2023/2024-es évadban a Békéscsabai Jókai Színház

tk_arpad

A költészet napja – Petőfi-emlékérméket bocsátott ki az MNB

cs3_admin

Az osztály bohócából a Nemzet Művésze – Reviczky Gábor 74 éves

Pászti Dániel

Oscar-díj – A Minden, mindenhol, mindenkor nyerte a legjobb film díját

cs3_admin

A Guns ’N’ Roses 17 év után visszatér Budapestre

Pászti Dániel

Megjelent a TP-Kert 2023-as menetrendje

Pászti Dániel