Baks

Díjkitűzés: 300.000 forint a műtrágyatolvaj nyomravezetőjének

A Kisteleki Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya 06060/60/2022. bü. számon eljárást folytat nagyobb értékre dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2022. március 21. napról 22. napra virradóra, illetve március 25. napról 26. napra virradóra az ismeretlen tettes bejutott egy baksi vegyianyagraktárba. A kapun lévő zárt lakatot levágta, majd onnan 96 zsák 25 kilogrammos kálium-nitrát műtrágyát tulajdonított el. A bűncselekménnyel okozott kár csaknem 2 millió forint.

A bűncselekmény elkövetőjének felderítésére tett intézkedések ez idáig nem vezettek eredményre.

Kérjük, hogy aki a bűncselekménnyel összefüggésben információval rendelkezik, jelentkezzen a rendőrségen. A névtelenség megőrzése mellett bejelentés tehető a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság 06-62-562-400-as hívószámán, továbbá a 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es segélyhívó telefonszámon.

A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvényben rögzített jogkörénél fogva a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője bruttó 300.000 forint, azaz háromszázezer forint díjat tűzött ki a nyomravezetőnek.

A díjkitűzés összege annak fizethető ki, aki az elkövetők személyével kapcsolatban olyan pontos adatokkal rendelkezik, melyek segítségével az elkövetők azonosíthatóvá, bűnösségükre a gyanú megalapozottá válik, és ismereteit az eljárás során ismerteti. Szükség esetén az eljáró hatóság a tanú védelmére a szükséges intézkedéseket megteszi. A rendőrség a nyomravezető személyét bizalmasan kezeli. A díjkitűzés visszavonásának jogát a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság fenntartja. A díjkitűzés visszavonásának közzétételét követően a jelentkezés elkésett.

police.hu



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Autósok figyelem! Nem jár a komp Mindszent és Baks között!

Szabó Viktor

Újabb baleset: árokba borult egy személyautó Baks és Ópusztaszer között

Szabó Viktor

20 éves csanyteleki férfi lopott Bakson

Szabó Viktor

Közel százhatvan zsák műtrágyát loptak el Bakson

Szabó Viktor

Tűz volt Bakson, több település lánglovagjai is segítettek oltani

Szabó Viktor

Átadták Baks új boltját és postáját

Szabó Viktor

Bakson alkoholt, Kisteleken kerékpárt lopott – nem úszta meg szárazon

Szabó Viktor

Nyitott autóból lopott egy férfi Bakson

tk_arpad

Iskolába is járt a baksi gólya

tk_arpad