Térség

Borulás a vasúti átjárónál Mártélyon

Több mentőegység is érkezett ahhoz a balesethez, amely Mártély fő utcáján történt a vasúti átjárónál. A kiérkező mentők egy személyt szállítottak kórházba a helyszínről. Értesüléseink szerint az Opel vezetője Hódmezővásárhely irányából haladt Mártély felé, amikor rosszul lett a volán mögött. A férfi járművével megállni és lassítani nem tudott, ezért  letért az útról , ennek következtében a vasúti sínen átugratva  több cserjést kidöntve egy fának csapódott, majd felborult.

A kiérkező vásárhelyi tűzoltók a járművet áramtalanították és elvégezték a műszaki mentést. A fénysorompó jelzése éppen szabad volt és nagy szerencse a szerencsétlenségben, hogy az adott időintervallumban vonat nem közlekedett a vasúti pályán. A baleseti helyszínen félpályás forgalomirányítás volt érvényben.

Fotók: Donka Ferenc


- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

December közepétől a Rádió 1 váltja a Gong Rádiót Csongrádon

Szabó Viktor

Egyre nagyobb a baj, Sándorfalván is megjelent a madárinfluenza

Szabó Viktor

Újabb jó hír érkezett a szentesi, csongrádi, kisteleki és térségbeli autósoknak

Szabó Viktor

Decembertől Szentesen, Csongrádon és Kisteleken is többet kereshetnek a munkavállalók

Szabó Viktor

Észrevettétek? Szentesen és Csongrádon is óriásit zuhant az üzemanyagok ára!

Szabó Viktor

Szentesen, Csongrádon és a térségben továbbra is elérhető az ingyenes Gondosóra program

Szabó Viktor

Farkas Sándor: A magyar agrárium a rendkívül nehéz időszakban is növekedési pályán maradt

Szabó Viktor

Januártól Szentesen, Csongrádon és Kisteleken is indul az új visszaváltási rendszer

Szabó Viktor

Napi jó hír: a szentesi, csongrádi és kisteleki nyugdíjasoknak is érkezik a kiegészítő emelés!

Szabó Viktor

Honlapunk megfelelő működéséhez „sütiknek” nevezett adatfájlokat (angolul: cookie) kell elhelyeznünk számítógépén, Ön bármikor módosíthatja ezeket a beállításokat a böngészőjében. Elfogadom Olvasd tovább