Felgyő

2000 tojást találtak Felgyőn

Húsvét hétfő előtti vasárnap, kora délután Felgyőn 12 évre visszanyúló hagyománya van a tojáskereső versenynek. A járványhelyzet miatt, két év kihagyás után X. alkalommal ismét megrendezésre került ez a népszerű rendezvény. Az idén teljesen szabadtéri eseményt tartottak, a templomkertben, ahol a felállított nagy sátor biztosította a helyszínt a kézműves foglalkozásnak és az eredményhirdetésnek.

A tojáskeresést a jól bejáratott parkban és templomkertben bonyolították le. Az Aranyeső Baráti Kör tagjai, már nagyon rutinosak a rendezés és a szervezés terén, de a szabadtéri rendezvénysátor nekik is újdonságnak számított. Ettől függetlenül, a hagyományoknak megfelelően több mint 2000 tojást rejtettek el, melyek megkeresésére a jelentkezőkben sem volt hiány, mivel közel 80 gyerek adta le a nevezését. Két korcsoportban, a 6 év alattiak és az ennél idősebb gyerekeknek lehetett két területen megkeresni a kifújt tojásokat, amelyek törékenyek, így arra is figyelni kellett, hogy egészben maradjanak, mivel csak ezek a tojások voltak érvényesek a számlálás során. Voltak, akik kosarakkal, nagy táskával vágtak neki a Gede-Halmi domb körüli rét minden szegletének.

A gyerekek egyszerre indultak, akiknek a széllel is harcba kellett szállniuk. A legnagyobb gondossággal elrejtett tojások sem okoztak különösebb kihívást a nagyobbak számára, hiszen közel negyedóra elteltével, már voltak, akik tele kosárral a kezükben keresgéltek tovább. A start után, nem kevesebb, mint fél óra alatt meg is találtak minden rejtekhelyet a gyerekek. A délután folyamán, a sátorban az eredményre váró gyerkőcöket meleg teával, kaláccsal, és kézműves sarokkal várták a szervezők, miközben a buborékfújó gép, megállás nélkül ontotta magából a kisebb nagyobb színes gömböket. Az eredményhirdetés várakozással teli percei után mindkét korcsoportból a legtöbb tojást gyűjtött, első három helyen végzett gyerekek vehették át jutalmukat. Erről a rendezvényről üres kézzel egy gyerek sem mehetett haza. Minden résztvevő oklevelet, két fajta csoki tojást és egy játékot választhatott magának az ajándékfalról.

A kimaradt két év alatt a felgyői tojáskereső verseny mit sem vesztett a népszerűségéből, és szó mi szó a szervezők is nagyon szeretik ezt a húsvéti eseményt. Igazán kedvező volt az idő a nagy erejű szél ellenére, és a várakozással teli jó hangulat az egész délutánra jellemző volt.

TG

- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Nagyszabású lovasnap Felgyőn

cs3_admin

Mintegy öt méteres lángokkal égett a nádas Felgyő határában

cs3_admin

Tíz hektáron ég a nádas Felgyőnél

cs3_admin

Ismét egy remek ötlet Felgyőről

cs3_admin

Nagy erővel készülnek a meglepetésdobozok Felgyőn

cs3_admin

Jól használják a szívüket a felgyőiek

cs3_admin

Rekordszámú újszülöttet köszöntöttek Felgyőn

cs3_admin

Napraforgót szállító teherautó és személygépkocsi ütközött Csongrád és Felgyő között

cs3_admin

25 év sikereit ünnepelte a Grow Group

cs3_admin

Honlapunk megfelelő működéséhez „sütiknek” nevezett adatfájlokat (angolul: cookie) kell elhelyeznünk számítógépén, Ön bármikor módosíthatja ezeket a beállításokat a böngészőjében. Elfogadom Olvasd tovább