Belföld

Cél, hogy a magyar mezőgazdaság feldolgozóipara világszínvonalúvá váljon

Cél, hogy a magyar mezőgazdaság feldolgozóipara világszínvonalúvá váljon, és minél több olyan terméket állítsanak elő Magyarországon, amely a hazai mellett a nemzetközi piacokon is megállja a helyét – jelentette ki az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára szerdán a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Rákóczifalván.

    Farkas Sándor, a Szabados-Hús Kft. támogatói okiratának átadásakor azt mondta, hogy lehetőség és erő van a “vidék Magyarországában”. A magyar mezőgazdaság teljesítménye folyamatosan nőtt az elmúlt években, az exportteljesítménye szintén, csaknem 10 százalékkal haladja meg a korábbi években tapasztaltat – közölte.
    Kállai Mária, a térség fideszes országgyűlési képviselője elmondta: az élelmiszeripari üzemek komplex fejlesztésére kiírt pályázaton a teljes mértékben magyar tulajdonban lévő, sertés vágással, darabolással és húsfeldolgozással foglalkozó Szabados-Hús Kft. több mint 287 millió forintot nyert. A cég beruházásának teljes összege csaknem 600 millió forint, amely során többek között technológiai, infrastrukturális fejlesztést valósít meg, új berendezéseket, eszközöket vásárol a kft. – tette hozzá.
    Kállai Mária elmondta: a fejlesztés segíti a kiváló minőségű magyar élelmiszer előállítását, hozzájárul a cég és a térség versenyképességének további növekedéséhez. Az országgyűlési képviselő megköszönte a mintegy hatvan embert foglalkoztató cég vezetőjének, hogy segíti Rákóczifalvát, az ott élőket karitatív tevékenységével is.
    Az országgyűlési képviselő hangsúlyozta: Magyarország kormánya számára a vidék fontos, a vidék érték, ahogyan a magyar élelmiszer, a magyar agrárium, a vállalkozások és a családok támogatása is.
    Farkas Sándor felidézte, hogy a rendszerváltozás idején a feldolgozó- és élelmiszeripar “szinte megszűnt magyar tulajdonban létezni”, a magyar vidéken, agráriumban gyakorlatilag bérmunkássá váltak az alapanyagot termelő vállalkozások, a gazdatársadalom kiszolgáltatott helyzetbe került. 2010 óta jelentős változás következett be, ma már az élelmiszeripar – ahogy a pandémia során is bizonyította – teljes biztonsággal el tudja látni a lakosságot megfelelő minőségű és mennyiségű élelmiszerrel – emelte ki a politikus.
    A meghirdetett élelmiszer- és feldolgozóipari fejlesztésekre kiírt pályázatok azt a célt szolgálják, hogy az elkövetkező időszakban a megtermelt magyar áru-alapot jelentős részben helyben dolgozzák fel – mondta az államtitkár. Az élelmiszer- és feldolgozóipart meg kívánják erősíteni – hangsúlyozta, kiemelve: Magyarország kormánya a vidékfejlesztési programon belül mintegy 4265 milliárd forintot fog biztosítani erre a célra.
    Fontosnak nevezte, hogy a vidéken élő emberek megtalálják számításaikat és a vállalkozások fejlesszenek, beruházzanak illetve olyan termékeket állítsanak elő, amely a hazain túl a nemzetközi piacokon is megfelelő értékben értékesíthetők. Az államtitkár reményét fejezte ki, hogy a fejlesztéseknek köszönhetően nem csak alapanyagot, hanem minél több feldolgozott termékeket is tudnak értékesíteni.
    Hozzátette: várhatóan mintegy 25 millió embernek fognak biztonságosan élelmiszert előállítani az elkövetkező években. Kiemelte a magyar kormány intézkedései közül az élelmiszerárstopot, amely hét alapvető élelmiszer esetében a tavaly október 15-i árat írja elő.
    Túróczi Imre, Rákóczifalva (független) polgármestere elmondta: a magyar gazdaság felzárkóztatását, fejlesztését szolgáló gazdaságpolitikának, a vidékfejlesztési programnak valamint a Szabados-Hús Kft. fejlesztési készségének eredményeként valósulhat meg a cég beruházása. Hozzátette: a cég 1992-ben alakult, az egykori kis családi vállalkozás napjainkra a térség egyik jelentős húsipari cégévé nőtte ki magát. A cég központja, vágóhídja és feldolgozó üzeme Rákóczifalván található.
    Szabados Károly, a Szabados-Hús Kft. egyik tulajdonosa megköszönte a támogatást, mint mondta, folyamatosan fejlesztenek a minél jobb minőség érdekében.
    Az eseményen részt vett Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere (Fidesz-KDNP) is.
    A Szabados-Hús Kft. honlapján levő információk szerint a sertésvágó, daraboló és zsírsütő export üzemük éves kapacitása 60 ezer sertés. 2005-ben kezdték el a vágást az akkor épült vágóhídon, ahol bérvágást is vállalnak. A meglévő telephelyen 2007-ben export húsfeldolgozó üzemet létesítettek, ahol csaknem száz féle terméket gyártanak. Az alapanyagok a cég vágóhídjáról kerülnek a feldolgozóba. Az élelmiszerbiztonság fokozása érdekében – a törvényi, rendeleti követelmények betartásán túl – HACCP rendszert működtetnek. Partnereik többek között konyhák, kis- és nagykereskedelmi egységek, a cégnek saját húsboltja is van.
    A nyilvános cégadatok szerint a Szabados-Hús Kft. értékesítésének árbevétele 2020-ban csaknem 2 milliárd 694 millió forint, 2019-ben több mint 2 milliárd 535 millió forint volt, ezek túlnyomó része belföldi értékesítésből származott mindkét évben.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Szijjártó Péter: szigorú bevándorláspolitika nélkül nem lehet Európa biztonságáról beszélni

Szabó Viktor

Jakab István: Magyarországnak joga van a magyar emberek egészségét védeni

Szabó Viktor

GVH: márciusban gyakorlatilag lenullázódott az éves élelmiszer-infláció

Szabó Viktor

Gulyás Gergely: aggasztó, hogy a NATO is irányt váltott

Szabó Viktor

Nagy István: a gazdák érdekében is változás kell Brüsszelben

Szabó Viktor

Júniusban indulhat az új otthonfelújítási korszerűsítési program

Szabó Viktor

Farkas Sándor: A magyar kormány elkötelezett a klíma- és természetvédelem tekintetében

Szabó Viktor

Magyar Péter nem a Fideszt gyengíti

Szabó Viktor

Jaber: “Magyarország, ez a legjobb hely a világon!” + VIDEÓ!

Szabó Viktor