Belföld

A tíz százalékkal emelt illetmény után nemsokára a hathavi fegyverpénz is érkezik a katonáknak

A napokban megérkezett tíz százalékkal megemelt illetmény után nemsokára érkezik a hathavi fegyverpénz is a katonák számára – közölte Benkő Tibor honvédelmi miniszter a tárca hivatalos közösségi oldalán szombaton.

    A bejegyzés szerint a kormány ezzel a jelentős juttatással ismeri el és becsüli meg azt az áldozatos munkát, amelyet a magyar katonák a haza szolgálatában tesznek az országban, a határok mentén, missziós szolgálatukban és már harmadik éve a koronavírus-járvány elleni védekezésben.
    Benkő Tibor videóüzenetében felidézte: a fegyverpénzről még 2019-ben döntött a kormány, akkor első alkalommal 500 ezer forint kifizetésével mondtak köszönetet azért az áldozatos munkáért, amelyet a katonák az ország és a magyar emberek biztonsága érdekében végeztek.
    A hathavi juttatásra most azok a hivatásos és szerződéses katonák jogosultak, akik jelenleg is aktív szolgálatban állnak, vagy nyugdíj előtti rendelkezési állományban vannak, de többek között a kormány családbarát politikájával összhangban elismerésben részesülnek azok a katonák is, akik jelenleg családalapítás miatt vannak távol a mindennapi szolgálattól – tudatta Benkő Tibor.
    Hozzátette: mivel a katonai jogviszony létesítése önmagában is elköteleződés a haza védelme iránt, így a juttatásra a próbaidejüket töltő katonák is jogosultak, amelyet a próbaidő eredményes letöltését követően kapnak meg.
    A honvédelmi miniszter tájékoztatása szerint a fegyverpénz mértékét a tavaly december 31-én érvényes távolléti díj alapján határozták meg. A juttatás összege az alapilletmény, a honvédelmi szolgálati díj, valamint a rendszeres illetménypótlékok és a rendszeres kiegészítő illetmények havi összegének a hatszorosa. Kifizetésére a mindenkori illetmények kifizetési szabályai vonatkoznak, és legkésőbb február 15-éig folyósítják az érintettek számlájára.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Orbán Viktor: komplett egészségügyi rekonstrukció zajlik országos méretben

cs3-szerkeszto

Lázár János: ezer kilométer vasúti pálya felújítása kezdődhet el

cs3-szerkeszto

Mentőszolgálat: már több mint kétmillió ember kapott ellátást az ügyeletekben

cs3-szerkeszto

Stabilan vezet a Fidesz, üvegplafon a Tisza felett

cs3-szerkeszto

Magyar Péter ezt is elintézte: Kapuvár és Csongrád egy választókerület, és naná, hogy csongrádi a jelöltjük

cs3-szerkeszto

Óriási veszteség: elhunyt Kálloy Molnár Péter színművész

cs3-szerkeszto

Szijjártó Péter: az idei az Európai Unió elszigetelődésének éve volt

cs3-szerkeszto

A gyerekektől is elvenné a Tisza az ingyenes egészségügyi ellátást + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Csongrádiak a fővárosi ünnepi fényben, ahol óriási volt az érdeklődés az első adventi hétvégén + VIDEÓ + FOTÓK!

cs3-szerkeszto