Szentes

Két autó ütközött Szentesen, hárman sérültek meg

Hárman sérültek meg, amikor két autó ütközött Szentesen, az Ipartelepi úton.

Az utánfutóval felszerelt személyautó haladt a Vásárhelyi út felől, amikor neki jobbról, a Nagymágocs felől érkező autó nem adott neki elsőbbséget és összeütköztek. Információnk szerint a balesetet okozó sofőrt a tűzoltók csak feszítővágó segítségével tudták kiemelni. Őt, a  mellette lévő utast és a vétlen vezetőt a mentők kórházba szállították, mindhárom sérült férfi volt. A baleset miatt a 45-ös főút érintett szakaszát teljes szélességében lezárták. 

Fotók: Donka Ferenc



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Ha kisüt a nap, élettel telik meg a szentesi Kurca-part + GALÉRIA!

cs3_szerk2

Mutatjuk a szentesi elsősegélynyújtó verseny eredményeit

cs3_szerk2

Új szakmai szövetséget alapított a szentesi Tóth József Színház igazgatója

cs3_szerk2

Elismerésben részesült a Szentes Járási Hivatal hatósági állatorvosa

cs3_szerk2

A Csongrádi Kisréti Otthon hozta el a Nemzeti Művelődési Intézet legrangosabb díját, a szeretetet

cs3_szerk2

A bajai egyetem versenyén jutott döntőbe a szentesi Zsoldos diákja

cs3_szerk2

Tavaszváró Bálra vár a Szentesi Központi Konyha

cs3_szerk2

Cégek Piaca Szentesen: bemutatkoztak a duális partnerek

cs3_szerk2

Drogfogás Szentesen: Metamfetaminnal kereskedő férfit fogtak el a rendőrök

cs3_szerk2