Belföld

Magyar Péter: Be kell fizetniük a szolidaritási adókat az önkormányzatoknak

Be kell fizetniük a szolidaritási adókat az önkormányzatoknak, “eddig is meg lehetett ezt oldani” – jelentette ki a kormányülés utáni sajtótájékoztatón Magyar Péter. 

A Telex tudósítása szerint a miniszterelnök azt mondta, lesz széleskörű egyeztetés az önkormányzatokkal, akik néhány ügyben széttartanak, néhányban meg ugyanazt akarják, és a kormányzatnak is voltak vállalásaik. „Ezt össze kell hangolni, és meg kell találni a megoldást” – mondta a miniszterelnök.

Azt is megjegyezte, hogy nem lehet egy egységes, mindenkinek ugyanolyan megoldást találni, mert a szolidaritási adó és más megvonások is különböző mértékben érintették az önkormányzatokat és tették lehetetlenné a törvényi kötelezettségeik ellátását. Azt mondta, hogy mindenkivel lesz egyeztetés, de először az illetékes minisztériumnak fel kell dolgoznia az önkormányzatok javaslatait, aztán a költségvetés fényében meghozni a változtatási javaslatokat.

„Addig jogos elvárása a kormánynak és az országnak, hogy mindenki teljesítse a jogi kötelezettségét”

– mondta.

Hozzátette, hogy nem céljuk, és nem is várják, hogy ezért önkormányzatokat döntsenek be, de

„eddig is meg lehetett ezt oldani”.

A főváros működését elég közelről követte, elmondása szerint „néha már-már úgy tűnt, hogy túl közelről”, de a főváros eddig is meg tudta oldani, és vannak még lehetőségek esetleg a költségek visszafogására. Felajánlotta, hogy ha ebben tud segíteni Karácsony Gergelynek, áll elébe, és több kollégája is állt már elő erre javaslatokkal.

A kormányváltással több település, köztük Szolnok, Érd, Nagykanizsa, Orosháza, Ajka, Szentes, Hódmezővásárhely és a főváros XVIII. kerülete is megtagadta a szolidaritási adó befizetését. Lázadásuk azonban nem vált be, ők is megkapták az első pofont Magyar Pétertől.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész 

cs3-szerkeszto

Bóna Szabolcs: Tarthatatlan, hogy az állam térítse meg az aszálykárokat!

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: mától liberális kormány vezeti Magyarországot

cs3-szerkeszto

Megalakult a Tisza-kormány, Ópusztaszeren tartja első ülését

cs3-szerkeszto

Megalakult az új Országgyűlés

cs3-szerkeszto

Június végétől indulnak Retró Istria Expresszek az Adriára

cs3-szerkeszto

Ezermilliárdok kultúrára: kormánykritikus művészeknek is jócskán jutott az állami pénzekből

cs3-szerkeszto

Gulyás Gergely: a Fidesz-KDNP normális ellenzékként fog viselkedni

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: Kivezettük az országot a válságból, nem fogjuk kidobni az utóbbi 16 évünket! + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto