Kult

Szent Márton példája

A közelgő Márton nap kapcsán osztom meg gondolataimat a név egy jeles képviselőjéről. A katolikus egyház világszerte még ma is az egyik legnépszerűbb szentjeként tartja számon Szent Márton püspököt.

Ő az irgalmas felebaráti szeretet talán leghitelesebb megszemélyesítője, aki élete során mindvégig nagy együttérzést mutatott a szegények és elesettek iránt. Hozzánk magyarokhoz különösen közel áll, hiszen a Római Birodalom Pannónia tartományában, Saváriában, a mai Szombathely területén született 316-ban. Mártont katona édesapja már fiatalon besoroztatta a római hadseregbe, ahol rövid idő alatt nemcsak vitézségével, hanem a szegények iránti részvétével is kitűnt.

A hagyományok szerint a galliai Amiens-ben egy katonai őrjárat során meglátott egy szinte teljesen ruhátlan és meggémberedett koldust. Akkor válláról köpenyét levette, és kardjával kettéhasította, majd felét a didergő szerencsétlennek adta oda. Röviddel ezután álmában Jézus jelent meg és tudatta vele, hogy a koldus alakjában ővele tett jót. Márton a látomás hatására otthagyta a katonai pályát, megtért és megkeresztelkedett. Ettől fogva szerénységével, a szegényekkel szembeni példamutató irgalmasságával széles körben ismertté vált. Felfigyelve ezekre a tulajdonságaira a Tours-i Egyházmegye képviselői őt akarták megválasztani püspöküknek, ő azonban elrejtőzött egy liba ólban, hogy ne kelljen a magas egyházi méltóságot elfogadnia, ám a libák gágogása elárulta. Így mégis Tours püspöke lett.

Évtizedekig szolgálta az egyházat és embertársait, fáradhatatlanul járta egyházmegyéjét és hirdette Isten igéjét. Jóságáért cserébe a Teremtőtől hosszú életet kapott, nyolcvan éves elmúlt, amikor 397. November 8.-án elhunyt. Ma is Tours- ban nyugszik, amely az egyik leglátogatottabb búcsújáró hellyé vált. Szent Mártont az egész katolikus világban nagy tisztelet övezi. Európában mintegy négyezer kultuszhely őrzi Márton nevét.

Franciaországban és Magyarországon pedig különösen népszerű lett. Szűz Mária mellett ő hazánk másik védőszentje. A történelmi Magyarország negyven települése viseli nevét, több mint nyolcvan templomunknak a védőszentje. Emléke előtt tisztelegve, születésének 1700 éves évfordulóján a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a 2016-os évet Szent Márton évének hirdette meg.

Írta: Kormányos Lajos, kiemelt kép: Szent Márton sírja Tours-ban (Wikipedia)



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Elment a rekedtes hangú legenda: meghalt Bonnie Tyler

cs3-szerkeszto

Kistelek keresi a térség legjobb énekeseit – indul a „Te vagy a HANG!” verseny

cs3-szerkeszto

Újra SunSet Picnic lesz Ópusztaszeren, az Emkékparkban

cs3-szerkeszto

Retro hangulat, ügyességi versenyek és utcabál várja a látogatókat a XXVIII. Baksi Falunapon

cs3-szerkeszto

Nagytőke ismét ünnepel – színes programokkal vár a Falunap

cs3-szerkeszto

Pénteken kezdődik a XII. Magyarok Országos Gyűlése Ópusztaszeren

cs3-szerkeszto

Vastag Csaba és Sipos F. Tamás is fellép a XIX. Derekegyházi Palacsintafesztiválon

cs3-szerkeszto

Ismét megrendezik a Vidéki Független Színházi Fesztivált

cs3-szerkeszto

Kozmix robbantja fel az éjszakát Szentesen: nagykoncerttel érkezik a Krimóba a legendás duó

cs3-szerkeszto