Belföld

Szabadka lovasa nyerte a 14. Nemzeti Vágtát

Szabó Nikolett, Szabadka lovasa Pipacs nevű lován nyerte a 14. Nemzeti Vágta döntőjét vasárnap este a budapesti Hősök terén.

Szabó Nikolett Heves, Farkaslaka, Kerekegyháza és Abony lovasát győzte le a Millenniumi emlékmű körül kialakított különleges versenypályán.

A 2021 leggyorsabb lovasa címet elnyerő szabadkai versenyző a Nemzeti Vágta vándordíját, egy 1848-as huszárszablyát és ötmillió forintos jutalmat vehetett át az ünnepélyes díjátadón. Pipacs hátára győzelmi takarót terítettek. A döntőben másodikként befutó Nagy Arnold, Heves lovasa egymillió forintos, a harmadik helyezett Tamás Csaba, Farkaslaka versenyzője félmillió forintos jutalmat kapott, a további két döntős, Heves és Abony lovasa 300-300 ezer forintot vihetett haza.

A kishuszár vágtán Hajdu Fanni, Orosháza lovasa aratott győzelmet Nárcisz nevű pónilován, a döntőben Érsekhalma, Csörög, Kishegyes és Sarkad lovasát utasította maga mögé. Délután megrendezték a nemzetközi futam döntőjét is, amelynek győztese Csehország lovasa, Lukas Vladyka lett. Másodikként India, harmadikként Ausztria lovasa ért a célba. Negyedik, ötödik és hatodik helyen Olaszország, Mongólia és Suriname versenyzője végzett.

A nemzetközi futamon a döntőbe jutottakon kívül Magyarország, Horvátország, Szlovénia, Törökország, Románia és az Egyesült Királyság lovasa versenyzett. Magyarországot Paizs Gábor képviselte. A lovasok nem saját, hanem a Bábolnai Nemzeti Ménesbirtokról  kölcsönkapott, sorsolással kiválasztott shagya-arab őshonos magyar fajtájú lovakkal indultak a versenyen.

A jótékonysági sztárfutamon Széchenyi Krisztián, Krajnik-Balogh Gábor, Bács Péter, Sipos Imre és Nagy Ervin pattant nyeregbe, a győztes végül Bács Péter színész lett. A Hősök terén felállított speciális pályán a kétnapos versenysorozat ideje alatt 60 magyarországi és határon túli terepülés lovasa mérte össze tudását az elő- és középfutamokban.

Forrás: MTI, fotó: Kovács Tamás



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Czirbus Gábor: a polgármesterek nélkül akarják fejleszteni a vidéket

cs3-szerkeszto

Hajnal Gyöngyi: Kisember a Vatikánban járt

cs3-szerkeszto

A benzinkutasok a Kossuth térre mennek: 4 napos tüntetést jelentett be a Független Benzinkutak Szövetsége

cs3-szerkeszto

Az oroszok elzárhatják a csapokat a magyarországi ukrán üzemanyag-tároló miatt

cs3-szerkeszto

Medián: visszaesett a Tisza, erősödött a Fidesz, 8%-on a Mi Hazánk

cs3-szerkeszto

Kikérte az ügyészség Magyar Péter mentelmi jogát a telefonlopási ügyben

cs3-szerkeszto

Dúró Dóra: A pedofilok „adatvédelmi” jogait választja a Tisza a gyerekek helyett

cs3-szerkeszto

Újabb gyárbezárás: ezúttal egy japán multicég vonul ki Magyarországról

cs3-szerkeszto

Riasztó üzenet a falvaknak: a kampányígéretek után egészen más jövőkép rajzolódik ki – kísért az SZDSZ falupolitikája

cs3-szerkeszto