Hazánk történelme bővelkedik nemzetközi és országos jelentőségű eseményekben, ezek egy része napjainkig megőrizte helyét az emberek emlékezetében, ám nagy részük – méltatlanul – a feledés homályába merült.
Ilyen az 1697. szeptember 11-én lezajlott Zentai csata is. Bécs 1683. évi sikertelen török ostroma megfordította a törökellenes harcok addigi menetét. A Szent Liga – a Habsburgok, Lengyelország és a pápa – összefogásával az elkövetkező másfél évtized alatt hosszú, véres és pusztító háborúskodásban az akkori Magyarország majdnem teljes területéről kiűzte a török hódítókat. 1697 nyarán azonban a szultán jelentős sereggel megindult, hogy az előző évi török sikereket kihasználva Magyarországon ismét megvesse lábát a török birodalom. Ekkor, 1697 júliusától a magyarországi császári hadak főparancsnoka az ifjú kora ellenére már nagy harci tapasztalatokkal bíró, korának talán legnagyobb hadvezére, Savoyai Jenő volt. A török sereg támadásának irányát változtatva közeledett azzal a céllal, hogy betörjön a Duna-Tisza közére, vagy akár Erdélybe.
Savoyai Jenő seregével a délvidéken állomásozva követte a török hadmozdulatokat. 1697 szeptember 10-én a törökök Zentánál hidat verték a Tiszán és megkezdték majd 11-én folytatták az átkelést a túlsó partra, miközben a jobb parton erős hídfőt építettek ki. Savoyai Jenő értesülve a török hadmozdulatról csapataival erőltetett menetben a helyszínre vonult, ahová szeptember 11-én a délutáni órákban érkezett meg. Ekkorra a török sereg mintegy fele már átkelt a túlpartra, de még több tízezer török a hídfőben rekedt. Savoyai Jenő felmérve és felismerve a helyzet fontosságát, bár serege létszámban hátrányban volt, támadást intézett a hídfő ellen. Rendkívül véres, a sötétedés beálltáig tartó harcban megsemmisítő vereséget mért a jobb parton rekedt törökökre, nagy hadizsákmányt ejtve. A szultán serege megmaradó részével a túlpartról nézte végig a pusztulást, és Temesvár irányába elmenekült. Mint később bebizonyosodott, a Zentai ütközet történelmi jelentőségű volt, a török hódítás kora végleg lezárult, és a csata elvezetett az 1699. évi karlócai békéhez. Az ország területéből csak a Temesközes a Szerémség egy része maradt török kézen. Ám ezeket a területeket is-ki más, mint Savoyai Jenő – az 1716-1717. évi harcok során felszabadította.
A csata 300. évfordulóján zentaiak emlékművet emeltek, amit javaslom soraim olvasóinak, hogy látogassanak meg, emlékezzenek régmúlt történelmünk eseményeire. Végezetül külön szeretettel ajánlom soraimat azoknak a ma már csongrádivá lett honfitársainknak figyelmébe, akik a délszláv háború idején találtak új otthonra nálunk Csongrádon, csak két barátomat megemlítve :Boros Ottót, és Farkas Andrást.
Írta: Kormányos Lajos, fotó: Wikipedia
- Hirdetés -