Vélemény

Apáti Bence: Csepp a tengerben

„Micsoda család! címmel jelentetett meg a napokban a Szivárványcsaládokért Alapítvány egy hiánypótló mesekönyvet. (Mikor máskor, mint gyereknapon.) A hiányt ebben az esetben kéretik szó szerint, valamint véresen komolyan venni, tudósítóink szerint ugyanis már hónapok óta tapasztalható egy egészen furcsa jelenség: Magyarországot valósággal ellepték a zombiként maguk elé bámuló, katatón állapotban ténfergő emberek, akik Hosszúpályitól egészen Sopronkövesdig transzparensekkel tüntetnek, és a teljes kétségbeesés határán egyensúlyozva követelik, hogy kapható legyen végre egy efféle, a homoszexuális és leszbikus szülők életét bemutató kedves kis mesekönyv.

Hiszen szerintük teljességgel elviselhetetlen az az áldatlan állapot, hogy mindössze az HBO-n, a Netflixen meg az összes létező új mozifilmben és sorozatban láthatnak csak szimpatikus, humoros és csillogóan intelligens, valamint megnyerő külsejű LMBTQI-embereket, ahogy szülőként, barátként, hétköznapi vagy szuperhősként állnak helyt az életben, és mutatják a helyes, és progresszív utat a kedves nézőknek. Úgy tudjuk, azt is keveslik, hogy már minden új mesefilmben is megjelentek a homoszexuális közösség legfurcsább képviselői, vagy hogy a Pride ma már nem egy napig, hanem egy teljes hónapig tart.

Amely rendezvények csúcspontjának számító felvonuláson pedig muszáj megjelenniük a nyugati multik megbecsült alkalmazottainak, ha meg nem teszik tiszteletüket, akkor nem lesznek továbbra is a nyugati multi megbecsült alkalmazottai.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

 Stefan Streit: Furcsa embereket látni a világban

cs3_szerk2

Kaszab Zoltán: Máris a Tisza Párt célkeresztjébe került a rezsicsökkentés

cs3_szerk2

Moderari: Vitnyéd – Csermajor

cs3_szerk2

Egy választás margójára politikai hovatartozás nélkül

cs3_szerk2

Moderari: Az apátsági cukrászdás számlával kapcsolatban jutott eszembe

cs3_szerk2

Újhelyi István: Orbántól valóban érdemi politikai teljesítmény, hogy tető alá hozta a létszámát tekintve harmadik legerősebb EP-frakciót

cs3_szerk2

Deák Dániel: Pánikba estek a balliberális oldalon

cs3_szerk2

Eldőlt: Magyar Péter nem politikus, hanem szektavezér

cs3_szerk2

Olvasónk, András: Hoztam 3 lehetséges okot, ami miatt a polgármester és Varga Feri harcol a szentesi iskolák ellen

cs3_szerk2