Térség

Térségünk csiszolatlan természeti kincsei, avagy a Csaj-tó ökoturisztikai fejlesztése

Térségünkben kiemelt projekt a Csaj-tó ökoturisztikai fejlesztése, amely számos lehetőséget biztosít majd a zavartalan élővilág bemutatására és a kikapcsolódásra.

Hazánk kiváló természeti adottságokkal rendelkezik, mind ezek mellett számos gazdag élő kultúra található az adott területeken. Gyakran találkozunk azzal a ténnyel, hogy egyes jellemző állatfajok bizonyos országokban a kipusztulás szélén állnak. Térségünkben, a madárfajok megőrzése, – többek között a fészkelő helyek létesítésének köszönhetően,- nagyon sikeres Több olyan természeti terület is található, ahol az élőhelyek megőrzése révén, szép számmal költenek védett és fokozottan védett madárfajok. A védett természeti területeken belül, különféle kategóriák léteznek. Ezen helyek mind jogi védelem alatt állnak, mint például a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi kezelésében lévő Pusztaszeri Tájvédelmi Körzet. Ez a Dél-Alföld egyik legértékesebb természeti adottságokkal rendelkező területe. Ahhoz hogy a természet adta kincseinket megőrizzük, és láthatóvá tegyük elengedhetetlen, hogy egyes helyeken, úgynevezett élőhely rekonstrukciókat hajtsunk végre. A Csaj-tónál, már évekkel ezelőtt elindult egy fejlesztési folyamat, amelynek következő eleme a kiemelt projektként kezelt ökoturisztikai fejlesztés. A természetes szikes tavat az 1960-as években Tömörkényi Halastavak néven halastórendszerré alakították át. A tavak közötti gátakon és töltéseken  mára egy rendkívül leromlott állapotú elhagyatott kisvasút hálózatvonal húzódik. A pálya, jelentős része kb. 10 éve használhatatlan állapotban van. Az elkövetkezendő években, több ökoturisztikai fejlesztés is tervben van a területen. A kisvasútpálya felújítása mellett, tanösvény kialakítása, illetve egy madárszínház létrehozása is a következő projekt- látvány eleme, amely különleges lehetőséget biztosít majd a zavartalan madárvilág bemutatásához. A vasúti sínek rekonstrukciója a laikus számára természetesen a dübörgő és hangosan zakatoló, mozdony húzta kocsikat jelenti, ellentétben a fejlesztésben szereplő hajtánnyal, amely természetbarát, és nem mellesleg, emberi fizikai erő szükséges a tovább haladáshoz. Ebben az esetben a vonat fütyülő hangját, madárfütty váltja fel. A fiatal generáció számára elengedhetetlen, hogy ne csak képekről, vagy képernyőről ismerjék meg hazánk csodálatos élővilágát, hanem testközeli élmények alapján is szerezzenek ismereteket, tapasztalatokat. A hajtánypálya kiváló lehetőség lesz arra, hogy a gazdag élővilág zavartalanul bemutathatóvá váljon. A kiépítéshez, fontos az előkészítő munkálatok végzése, elsőként az évtizedek alatt tönkrement gát-és töltésrendszer felújítása. A vasúti sínek alól több helyen „elhabolta” a tó vize a töltést, így néhol a levegőben lógnak a vas elemek  A természetvédelmi célú kezelés szükségességét,   igazolja, hogy  egy idén kialakított zátonyon a fokozottan védett, ritka,  gulipánok költenek és nem kevesebb, mint 290 pár jelenlétét tartják számon, amely ennél a fajnál nagyon jelentős. A bemutathatóság, a kikapcsolódás életünk egyik fontos tényezőjévé vált. Egyre inkább vágyunk a nyugalomra, a madárfüttyel teli erdőre, parkokra. Leginkább olyan pihenési formákat választunk, ahol a család minden tagja, vagy generációja megtalálja a lehetőségét a kikapcsolódásnak, feltöltődésnek és a természet adta lehetőségek különleges látványának. Ahhoz, hogy az áhított természet láthatóvá váljon, nem csak a pihenő helyeket kell ennek megfelelően kialakítani, hanem magának az embernek is biztosítania kell, a tiszta zavartalan környezetet az élővilág számára. Mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy a látvány közös kincsünk legyen. Ehhez biztosítanak lehetőséget a fejlesztések, a mi dolgunk, hogy megvédjük és óvjuk a környezetünket, illetve annak élővilágát.

T.G., Fotó: Daróczi Csaba



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Még csak tavasz van, de itt az első tűzgyújtási tilalom Szentes és Csongrád térségében!

Szabó Viktor

Szentesiek, csongrádiak vigyázzatok! Idén a szokásosnál is korábban jöhetnek a kullancsok!

Szabó Viktor

Óvatosan a Szentes, Csongrád és Kistelek környéki utakon (is)!

Szabó Viktor

Jó hír a szentesi és csongrádi autósoknak is! Könnyebbség jön a gépjárműadó fizetésben!

Szabó Viktor

Munkácsy, a festőfejedelem musicalt mutatja be a Békéscsabai Jókai Színház

Szabó Viktor

Farkas Sándorral is tárgyalt Navracsics Tibor Szegeden

Szabó Viktor

Szentesiek, csongrádiak figyelem! Életbe lépett a „vörös kód”!

Szabó Viktor

A Szentest és Csongrádot útba ejtő Volánbuszokat is élőben követheti a telefonján

Szabó Viktor

Szentesre és Csongrádra is markáns lehűlés érkezik

Szabó Viktor