Csongrád Kék Hírek

Kerékpárt lopott Csongrádon, de nem tekert messzire

Combination lock bike accessory locking a bicycle

A nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát azzal a külföldi férfival szemben, aki eltulajdonított egy kerékpárt Csongrádon. A rendőrök azonban néhány órán belül elfogták.

A megalapozott gyanú szerint a 24 éves feltételezett elkövető 2020. október 17-én hajnalban, egy benzinkút mellett sétálva figyelt fel a kerékpártárolóban lévő kétkerekűre. Odalépett a biciklihez, letépte róla a zárat és eltekert. A sértett csak órák múlva észlelte a lopást, ezt követően a 112-es központi segélyhívó számon bejelentést tett a rendőrségre.

A terület körzeti megbízottjai adatgyűjtésbe kezdtek, amelynek eredményeként rövid időn belül megállapították a feltételezett elkövető személyazonosságát, akit elfogtak és a Csongrádi Rendőrkapitányságra előállítottak. Kihallgatásán a férfi beismerő vallomást tett, vele szemben lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. A gyanúsítottól a nyomozók lefoglalták a kerékpárt és visszaadták azt a tulajdonosnak.

A csongrádi rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az ügy iratait a napokban megküldték az illetékes ügyészségnek.

police.hu, a kiemelt kép illusztráció: Envato Elements



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Csongrádi alkotó munkái is helyet kaptak a „50 év, 50 alkotó a Kiskunságban” című kiállításon

cs3_szerk2

Az Apacuka együttes ad koncertet Csongrádon

cs3_szerk2

Őszi Újbor Mustra Csongrádon – új ízek, régi hagyományok a Magyar Király dísztermében

cs3_szerk2

Katalin-napi elegancia és nosztalgia Csongrádon – ismét megrendezik a múltidéző Katalin-bált

cs3_szerk2

Bruce Lee emléktáblát avattak Csongrádon + GALÉRIA + VIDEÓ!

cs3_szerk2

Megérkezett az ősz Csongrádra, elcsendesült a Körös-torok, aranyszínekbe öltözött a természet + GALÉRIA!

cs3_szerk2

Élettársának eltörte az állkapcsát, másik ismerősét halálra verte egy férfi Szentesen

cs3_szerk2

Tök jó volt a hangulat a csongrádi Fő Utcai Platánfa Óvodában – újra hatalmas siker volt a Tök party! 

cs3_szerk2

Rolleren menekültek a lopott iPhone-nal – gyorsan lebuktak a mindszenti tolvajok

cs3_szerk2