Belföld

Faültetéssel környezetünk kellemesebb, szebb, élhetőbb lesz

Az elmúlt évtizedekben tapasztalható klíma és csapadékviszony-változásra reagálnunk kell annak érdekében, hogy a következő generációra is élhető környezetet hagyjunk – fogalmazott Farkas Sándor Szegváron, a Településfásítási program első Csongrád-Csanád megyei állomásán.

Az Agrárminisztérium miniszterhelyettese elmondta, hogy az Országfásítási program részeként idén ősszel meghirdetett Településfásítási program célja közvetlen lakókörnyezetünk szebbé, élhetőbbé kellemesebbé tétele. A minisztérium nyár elején, mintegy 500 millió forintos keretösszeggel a tízezres lélekszámnál kisebb településeknek hirdette meg a programot. Ennek eredményeként idén ősszel és tavasszal közel ötszáz település közterülete, óvoda- és iskolaudvara, oktatási és önkormányzati intézménye gazdagodhat újabb fákkal.

Farkas Sándor emlékeztetett: Magyarország és a Kárpát-medence területe is ligetes, fás, árteres vidék volt régen, de az ősfás területek az elmúlt évszázadokban fokozatosan visszaszorultak, eltűntek. Az erdők széndioxid-megkötő képességének fenntartása és növelése fontos cél, ezért az agrártárca 2030-2040-re szeretné elérni az ország 26-27 százalékos erdőborítottságát.

Szegvár után Csanyteleken, majd Kisteleken ültetett fát a miniszterhelyettes a polgármesterekkel. Szegvár 30 fát nyert a pályázaton, amelyeket három játszótéren ültetnek majd el – mondta Szabó Tibor György, a község polgármestere. Az ezüst és amerikai hárs és a pusztaszil megfelelő árnyat adnak pár év múlva a játszó gyerekeknek. Csanytelek 12 fára pályázott, amelyekből néhányat a sporttelep területén, a többit más közterületen ültetnek el. Kisteleken az elnyert fák a polgármesteri hivatal és a gimnázium udvarát díszítik majd.

(AM Sajtóiroda)



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Szijjártó Péter: az európai választás meghatározó abból a szempontból, hogy békében vagy háborúban fogunk-e élni

Szabó Viktor

Magyarország maradjon a béke szigete! Békemenet lesz  június 1-jén!

Szabó Viktor

Orbán Viktor fogadta az állami látogatásra Magyarországra érkező kínai államfőt

Szabó Viktor

Szijjártó Péter: Magyarország minden nyomásgyakorlás ellenére ki fog maradni a NATO őrült akciójából

Szabó Viktor

Elapadt a Tisza vidéken

Szabó Viktor

Nézőpont Intézet: akár minden második szavazatot a Fidesz kaphat az EP-választáson

Szabó Viktor

Szijjártó Péter: itt az ideje a magyar gazdaság újabb dimenzióváltásának

Szabó Viktor

Farkas Sándor: az állattartásnak meghatározó szerepe van és lesz is a mezőgazdaságban

Szabó Viktor

Szentesen és Csongrádon is ma kezdődik a május-júniusi érettségi vizsgaidőszak

Szabó Viktor