Ópusztaszer

Szobori búcsút tartanak Ópusztaszeren

Szeptember 6-án, vasárnap felidézésre kerül az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban a régi Szobori búcsúk hangulata: a környékbeliek fogatokon, kordékon, lovaskocsikon érkeznek a búcsúra. A rendezvény keretén belül átadják a Szer Üzenete-díjat.

Az ünnep az Emlékpark történetéhez szorosan kapcsolódik: több mint 100 évvel ezelőtt jöttek itt össze először, hogy megemlékezzenek Árpádról, a honszerző vezérről. Az összejövetelekhez mindig kapcsolódott szentmise is, ezért a környékbeliek “szobori búcsú” néven kezdték emlegetni a Kisboldogasszony ünnepnapján tartott megemlékezéseket. A szobor Árpádot, a búcsú – katolikus ünnepként – keresztény múltunkat jelenti. A Szobori búcsú eredeti üzenetével, 2007-ben, Árpád halálának 1100. évfordulóján éledt újjá. Ebben az évben „Szer Üzenete” néven az Emlékpark díjat alapított. A monostor romjai között bemutatott püspöki szentmisén adjuk át évről évre a Szer Üzenete-díjat, olyan embereknek, akik életükkel, munkájukkal Szer üzenetét – hit, megmaradás, hűség, hazaszeretet – juttatják el embertársainkhoz.

Szobori búcsú
2020. szeptember 6.
Program

10:00-10:30      Vendégváró muzsika a Nyenyere Egylet és a Por Zenekar közreműködésével– Kunpár

10:30               Kocsik zenés bevonulása. Vendégeink felszállhatnak bármelyik kocsira                         – Kunhalom -> Szer monostora

11:00               Ünnepi szentmise és Szer Üzenete-díj átadása a Kisteleki Glória Gyermekkórus és a Harmónia Egyesület közreműködésével
Celebrálja: Antal Imre, Ópusztaszer plébánosa – Árpád-emlékmű

12:30               Honfoglalás-kori lovasbemutató – Lovaspálya

13:00               Barboncás Társulat bábelőadása – Skanzen/Csongrádi halászház

13:30               Fogatok ügyességi versenye és a fogatok, lovaskocsik bemutatása – Nagyrét

15:00               Eredményhirdetés, a díjakat átadja: Kertész Péter, az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark ügyvezető igazgatója Nagyrét

15:30               Barboncás Társulat bábelőadása – Skanzen/Csongrádi halászház

Egész nap:     

Nomád Park:
X. századi tevékenységek

Skanzen:
Lovaskocsikázás a rendezvényen résztvevő fogatok közreműködésével – Emlékpark területe
Kézműves tevékenység – Pusztaszer-árpádhalmi tanyai iskola udvara
Kézműves tevékenység – Szeged-alsóvárosi porta
Autentikus tekerő muzsika a Dél-Alföldről a Nyenyere Egylet közreműködésével – Emlékpark területe
Magyar népzene a Por Zenekarral – Emlékpark területe
Interaktív magyar néptánc az Üllési Fonó Néptáncegyüttessel – Skanzen területe
Mesekert Interaktív játszóház – Malom mellett

Szeri Gyógynövényház:
Gyógynövényből készült teák kóstolója és ismertetője

Puszta Háza:
KNPI fotópályázataiból készült fotókiállítás

Látogatóközpont:
„Szerét ejtették” 50 éves az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark c.kiállítás – Aula
Szer története és Magyarország történelme 3D-ben (filmvetítés) – Vetítőterem
„A szegedi halasbicska és a késesmesterség” c. kiállítás– Hungarikum tárház

Rotunda:
„A szegedi paprika gyártásának története” c. kiállítás – Rotunda 3. emelet
Legyen Ön Árpád vezér! – „Multimédiás játszótér”
Keresse meg Gárdonyi Géza üzenetét! – „Ilyet nem látott a Kárpát…”
Álljon Ön is végvári katonának! – „Vár állott, most kőhalom”
A legkisebb a legnagyobb? – „Kincsek a földből”

A szervezők a műsorváltozás jogát fenntartják!

Fontos tudnivalók

Jegyinformáció:
A nyári belépőjegyárak érvényesek. A lovasbemutató ingyenesen tekinthető meg.

Nyitvatartás:

A kapunyitás, pénztárak nyitása 9 órakor történik. A látványosságok 10 órától érhetőek el. Első időpont a Feszty-körkép és 3D-s filmvetítés megtekintésére: 10:30. Utolsó időpont a Feszty-körkép és a 3D-s filmvetítés megtekintésére vonatkozóan: 17:30. Az Emlékpark 18 órakor zárja kapuit.

Szer Üzenete-díjasok:

2007. Dr. Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök

2008. Böjte Csaba ferences szerzetes, Berecz András ének- és mesemondó

2009. Buzánszky Jenő, Grosics Gyula, az Aranycsapat tagjai

2010. Dr. Trogmayer Ottó Széchenyi-díjas régész professzor, a szeri monostor épületegyüttesének feltárója, Szörényi Levente zeneszerző

2011. Csete György építész, Dr. Papp Lajos szívsebész professzor

2012 Nemeskürty István író, irodalom- és filmtörténész, Levente Péter előadó, önképző társaslény

2013. Mádl Dalma jószolgálati nagykövet, Karácsony Sándor pedagógus-író

2014. Balczó András, a Nemzet Sportolója, olimpikon

2015. Prof. Dr. Juhász Antal néprajzkutató, Fekete István író

2016. Novotny Zoltán újságíró

2017. Pitti Katalin, Liszt Ferenc-díjas operaénekes és Dr. Naszvadi György közgazdász

2018. Farkas Sándor, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes

2019. Ismerős Arcok zenekar

Fotó: ÓNTE



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Megnyitja kapuit az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark

Szabó Viktor

Újabb baleset: árokba borult egy személyautó Baks és Ópusztaszer között

Szabó Viktor

Közintézményekből lopott a 28 éves férfi Ópusztaszeren

Szabó Viktor

Elkészült az energetikai fejlesztés az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban

Szabó Viktor

Az ópusztaszeri Bozsó Zoltán ismét az ország legjobb sportfavágója

Szabó Viktor

A Szobori búcsúra várják az érdeklődőket szeptember elején

Szabó Viktor

Átadták a Csongrád-Csanád Vármegye Díjakat

Szabó Viktor

Befejeződött a Szent Miklós Katolikus Általános Iskola és Óvoda ópusztaszeri telephelyének korszerűsítése

Szabó Viktor

Elemlámpát előkeresni, idén is megrendezik a Kistelek-Ópusztaszer Éjszakai Gyalogtúrát

Szabó Viktor