Ópusztaszer

Kitüntető köszönet Ópusztaszer polgármesterének

Egy exkluzív kivitelezésű emléklappal köszönte meg a majd húsz éve tartó támogatást Makra József polgármesternek az ópusztaszeri közgyűlésen a Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei Egyesülete.

Ópusztaszer településen több civil egyesület működik. Van, amelyik a sportra, a mozgás hasznosságára hívja fel a figyelmet, és van, amelyik azért jött létre, mert kiemelten fontosnak tartja a faluszépítést, a hagyományőrzést. És van olyan civil csoport is, amelyik érdekvédelemmel, tagjai érdekképviseletével is foglalkozik.

Erre nagy szükség van a településen, ezt mutatja az is, hogy a Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei Egyesületének Ópusztaszeri Csoportja immár 19. éve szünet nélkül él, működik, segíti a csoport tagjait.

A többi ópusztaszeri civil egyesülettől kicsit eltérő módon, a mozgáskorlátozottak csoportja nemcsak a programszervezésben, a közös főzőcskézésben, vagy a kirándulásokban látja működésének legfontosabb feladatait. Legfőbb tevékenységük a mozgásában korlátozott, és emiatt tartósan fogyatékossá vált emberek és családjaik számára a lelki segítségnyújtás. És emellett segíteni őket visszatalálni a társadalomba, a munka világába.

Forrás, fotó: kistelekjaras.hu



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Megnyitja kapuit az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark

Szabó Viktor

Újabb baleset: árokba borult egy személyautó Baks és Ópusztaszer között

Szabó Viktor

Közintézményekből lopott a 28 éves férfi Ópusztaszeren

Szabó Viktor

Elkészült az energetikai fejlesztés az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban

Szabó Viktor

Az ópusztaszeri Bozsó Zoltán ismét az ország legjobb sportfavágója

Szabó Viktor

A Szobori búcsúra várják az érdeklődőket szeptember elején

Szabó Viktor

Átadták a Csongrád-Csanád Vármegye Díjakat

Szabó Viktor

Befejeződött a Szent Miklós Katolikus Általános Iskola és Óvoda ópusztaszeri telephelyének korszerűsítése

Szabó Viktor

Elemlámpát előkeresni, idén is megrendezik a Kistelek-Ópusztaszer Éjszakai Gyalogtúrát

Szabó Viktor