Belföld Csongrád

Csongrádi rendőrkapitánya lesz Jász-Nagykun-Szolnok megyének

Rádi Norbert vezeti tovább Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányságot. A rendőr ezredest a megyei közgyűlés hallgatta meg pénteken, az önkormányzat támogatta kinevezését.

A meghallgatás követően az újonnan megválasztott rendőrfőnök egyeztetett dr. Berkó Attila megyei kormánymegbízottal is. Rádi Norbert közel negyed évszázada dolgozik a magyar rendőrségnél, korábban Hódmezővásárhely városi rendőrkapitányságát, majd a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányságot vezette.

Rádi a közgyűlésen elmondta, már májusban Jász-Nagykun-Szolnok megyében volt, megismerkedett a térség rendőrségével, amit jónak ítél. Úgy fogalmazott, ami bevált, azon nem kíván változtatni, így kisebb szervezeti változtatásokat hajt csak végre.

Ezzel együtt elbúcsúzik megyénktől dr. Urbán Zoltán László rendőr dandártábornok, aki a megüresedő Győr-Moson-Sopron Megyei kapitányság első embere lesz.

Dr. Balogh János rendőr altábornagy, országos rendőrfőkapitány, a közgyűlésen a távozó és az érkező parancsnokok munkáját is megköszönte. Mint mondta, eddigi feladatellátásuk alapján mindketten alkalmasak, érdemesek az új posztra.

Forrás: JNSZMKH Kormánymegbízotti Kabinet, fotó: Facebook/Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Így már érthető a Tisza adóemelési terve: „Laci bácsi az első tiszás!”

cs3-szerkeszto

Kapu Tibort választotta a közmédia az Év Emberének 2025-ben

cs3-szerkeszto

Idén is előrehozottan, karácsony előtt érkeznek a családtámogatási ellátások

cs3-szerkeszto

Adományokkal segítette a szentesi és a csongrádi mentőállomás munkáját a Hunor Coop

cs3-szerkeszto

Tuzson Bence a Cs3.hu-nak: A gyerekeink, az unokáink nem mehetnek háborúba! + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Jónak lenni jó! – Orbán Viktor: a DPK-s termékekből eddig 50 millió forint gyűlt össze

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: pedofil bűncselekmények miatt 2010 előtt 80 ember volt börtönben, ma több mint 700

cs3-szerkeszto

A Czibulya Családi Pékség angyali kalácsa az advent jegyében

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: ha nincs Fidesz, nincs parti

cs3-szerkeszto