Csongrád

Elstartolt az idei Laguna Beach programsorozat

Az elmúlt hétvégén, június 20-án szombaton, a megfelelő egyeztetések és engedélyeztetéseket követően, újra nyitott a Laguna Beach Csongrádon, a Körös-toroki üdülőtelepen. Az oly sokszor emlegetett Koronavírus általi korlátozások, nem kis fejtörést okoztak a szórakoztató ipar számára.

Túri Nagy Róberttel a napokban a hétvége eseményeiről és az elkövetkező időszakról beszélgettünk. A rendezvényszervező nem volt pesszimista a nyári szezon tekintetében, viszont a bizonytalanság lényegesen megnehezítette a szervezőmunkát. Mint említette, ebben a szakmában hónapokkal előre le kell szervezni, egy-egy előadót, illetve egy nagyszabású esemény előkészítése és kivitelezése is heteket vesz igénybe. Az említett időszak nagyon megnehezítette az előre tervezést és a korlátozások megszűnését követően, szinte csak napok álltak a rendelkezésükre, a szervezés tekintetében. Mind ezek mellett az időjárás is elég változatos, az igazi nyár még nem igazán mutatta meg mire képes. Ennek ellenére az elmúlt hétvégén egy igazán jó hangulatú azt is mondhatnánk „ütős bulival” nyitott a Laguna Beach, ahol a megengedett létszámnak megfelelően újra megnyílt a fiatalok számára a megszokott, igényes szórakozási lehetőség Csongrádon, ahol az est folyamán a hangulat meghatározó volt. Remélhetőleg a heti rendszerességű programsorozat a nyár végéig folytatódik, ahová mint minden évben, most is kiemelt programokkal, igényes és változatos zenei kínálattal várják a szórakozni vágyó közönséget.

T.G.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Ne megszokásból vezessetek Csongrádon, változik a forgalmi rend! 

cs3_szerk2

Vonat elé hajtott, most vádat emeltek ellene

cs3_szerk2

Színek a város szívében – Szító Imi falfestményei új arcot adnak Csongrádnak + GALÉRIA!

cs3_szerk2

Hatvan év kottára írva – Jubileumi kiállítással ünnepel a Csongrádi Fúvószenekar

cs3_szerk2

Topsi Bálint: Ferenc pápa a remény embere volt

cs3_szerk2

Tavasztündér költözött a parkba: nyugdíjas pedagógusok varázsoltak húsvéti csodavilágot Csongrádon

cs3_szerk2

Nyusziugrás a Tavaszba – Húsvéti csodanap a csongrádi Kisréti Otthonban

cs3_szerk2

Hagyományőrző húsvéti forgataggal készül Csongrád

cs3_szerk2

A csongrádi Passiójáték ötödször is elvarázsolta a közönséget

cs3_szerk2