Külföld

A magyarok is utazhatnak szerdától Csehországba és Szlovákiába

Travelers leaving airport are wearing protective masks

Szerdától kezdve a cseh, a szlovák és a magyar állampolgárok legfeljebb 48 órára, azaz két napra szabadon utazhatnak egymás országába anélkül, hogy negatív koronavírustesztre lenne szükségük, illetve karanténba kellene vonulniuk – közölte Tomás Petrícek cseh külügyminiszter kedden Prágában.

    A cseh-szlovák utazási megállapodásról már hétfőn a Twitteren tájékoztatott Andrej Babis cseh miniszterelnök.
    “Örülök, hogy szerdától ilyen lehetőség nyílik a magyarországi utazásokra is” – olvasható a külügyminiszter CTK hírügynökségnek kedden küldött közleményében.
    A utazás engedélyezésének technikai részleteiről – például hogyan és kik fogják ellenőrizni a 48 órás határidőt – a tárgyalások folyamatban vannak – tette hozzá a cseh diplomácia irányítója. Megerősítette, hogy a cseh határokon csak szúrópróbaszerű ellenőrzéseket fognak végezni.
    Petrícek elmondta: osztrák kollégáját, Alexander Schallenberget is megszólította, hogy Ausztria is csatlakozzon a megállapodáshoz, egyelőre azonban nem kapott választ.
    A cseh kormány hétfői döntésének értelmében kedden újra megnyílt az összes közúti és vasúti átkelőhely a cseh-német és a cseh-osztrák határon. A Csehországba lépéskor azonban kötelező a negatív koronavírusteszt felmutatása, anélkül az érintett utazóra kéthetes karantén vár. Az utazókat a cseh hatóságok csak szúrópróbaszerűen ellenőrzik.
    Ezzel kapcsolatban ugyanakkor Jan Hamácek belügyminiszter a tárca honlapján felhívta a figyelmet arra, hogy kimondottan turizmus céljából külföldi állampolgárok továbbra sem utazhatnak Csehországba.

MTI

A kiemelt kép illusztráció/Envato elements



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Négy útlevél, folyamatos ingázás Brüsszel és Kijev között: bemutatkozik az ukrán tiszt, aki Magyar Péter útját egyengetheti

cs3_szerk2

Kicsoda Robert Francis Prevost? Portré XIV. Leó pápáról

cs3_szerk2

Felszállt a fehér füst a Sixtus-kápolna kéményéből, Amerikai pápája lesz az egyháznak

cs3_szerk2

Csütörtök délelőtt is fekete füst szállt fel: egyelőre nincs új pápa

cs3_szerk2

Íme a mai menetrend, mutatjuk, mikor szállhat fel a füst

cs3_szerk2

Az ukránok már a németeket nyomasztják: a cél odacsapni Magyarországnak és Szlovákiának

cs3_szerk2

Döntött a Vatikán a pápaválasztó konklávé időpontjáról

cs3_szerk2

Ma helyezik végső nyugalomra a katolikus egyházfőt

cs3_szerk2

Már mintegy ötvenezren rótták le kegyeletüket Ferenc pápa sírjánál

cs3_szerk2