Makra József beszámolója arról, hogyan élik meg a vészhelyzetet, a településen, ahol teljes létszámmal működik a szociális ellátó rendszer, a hivatal dolgozói és a tanyagondnokok nap, nap után teszik a dolgukat
„Nem hagyunk magára senkit a veszélyhelyzetben sem!” – mondta Makra József, Ópusztaszer polgármestere.
„A világjárvány annyiban érezteti hatását nálunk, Ópusztaszeren, hogy a gyerekek nem járnak iskolába, óvodába, bölcsődébe, így kicsit csöndesebb a falu, nincs gyerek zsivaj, ami lassan már hiányzik is nekünk! De mindegyikőjükről gondoskodunk. Az ebédjüket a tanyavilágba a tanyagondnoki szolgálat viszi el nekik és családjuknak, aki pedig belterületen él, annak az iskola konyháján adjuk ki a meleg ételt. Semmi mást nem kérünk cserébe, mint azt: kellő gondossággal mossák el az edényeket, evőeszközöket, és tartsanak be minden ajánlást, amelyeket a médiában és itt a faluban is naponta hallanak.”
Vagyis tartsanak kellő távolságot akár boltban, akár az utcán járnak, zsebkendőbe köhögjenek, tüsszentsenek, és az idősek ne menjenek ki az utcára, csak ha feltétlenül muszáj.
„- Azt kérem tőlük, hogy boltba is csak délelőtt 9 és 12 óra között menjenek, őket óvjuk ezzel a kéréssel. Persze, oda sem kell, elindulniuk, hiszen az önkormányzat segít nekik ebben. Az ebédhordás mellett a bevásárlásban, receptkiváltásban is mellettük állunk. Minden 70 év feletti ópusztaszeri lakosnak ki kellett tölteni egy nyilatkozatot arról, milyen plusz segítséget kérnek tőlünk, természetesen térítésmentesen.”- folytatja Makra József.
Ópusztaszeren nagy hagyománya van a tanyagondnoki szolgálatnak. Három kisbusz segít évek óta a településen, naponta több száz kilométert tesznek meg, Ópusztaszer tanyavilága ugyanis hatalmas területen található.
„Emellett három tanyagondnokunk az iskolai oktatásba is besegít! A digitális oktatásra való átállással több családnak akadt egy kis gondja a tananyag letöltésével, kinyomtatásával. Ezért mi kivisszük a gyerkőcöknek a tananyagot, és amikor készen vannak a házi feladattal, tanyagondnokaink visszahozzák azokat a helyi általános iskolába!
Emellett az önkormányzati dolgozók is helytállnak a járvány idején! Továbbra is fogadják az itt élőket, hiszen az élet nem áll meg a baj idején sem! Akad dolguk bőven, alázattal, nagy szaktudással végzik a munkájukat.”
Nagylelkű adakozó is jelentkezett Ópusztaszeren. Krumplit és hagymát ajándékozott a településnek! A nagycsaládosok, és az erre más okból rászorulók kaptak az adományból.
A Szerikör Faluszépítő Egyesület segített a szétosztásban, erre kérte a civil szervezetet Makra József. Varga Lászlóné elnök szívesen állt a jó ügy mellé, tősgyökeres falubeliként régóta tudja, hol a legnagyobb a szükség, kinek, mennyi krumplira, hagymára van szüksége. És az önkormányzat is segített a névsor összeállításában, a tanyagondnokok pedig a kiosztásban is. Több, mint 150 családnak jutott a segítségből!
Más módon is hozzájárulnak Ópusztaszeren ahhoz, hogy ne követeljen áldozatot a világjárvány! Háromnaponta fertőtlenítik a lakosok által leginkább használt utcai területeket, buszvárókat, üzlet előtti részeket, és a kézfertőtlenítés életmentő fontosságára is folyamatosan figyelmeztetik az ópusztaszerieket.
Makra József még egy kéréssel fordult az itt élőkhöz:
„- Kérek mindenkit, a maga és családja, így az egész falu érdekében, tegyünk meg mindent, hogy legyen közös jövőnk a vírus után is! Vigyázzanak magukra! Köszönöm, hogy hallgatnak ránk!”
Fotó+forrás: kistelekjaras.hu
- Hirdetés -