Belföld

Új lendületet kapnak az erdőtelepítések idén

Woods

Mintegy 11 ezer hektárnyi új erdő létrehozásához járulhat hozzá a közeljövőben a Vidékfejlesztési program, az eddig elnyert pályázatoknak köszönhetően az elmúlt években közel 6500 hektáron valósultak meg telepítések – írta a Magyar Nemzet szerdán.

Hozzáteszik, hogy az agrártárca várakozásai szerint a növekvő támogatásoknak köszönhetően ez évtől új lendületet kap a folyamat, a magángazdálkodók mellett az állami erdészetek mintegy 550 hektárral bővítik az erdőállományt.

Az eddig létrehozott összes új erdőterület közel fele, nagyjából háromezer hektár Szabolcs-Szatmár-Bereg, Somogy és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében létesült. Emellett Bács-Kiskun, Hajdú-Bihar és Pest megye együttes részaránya is megközelíti a 25 százalékot. Kevés kivételtől eltekintve az ország keleti és középső része az, ahol eddig a legtöbb erdőtelepítés történt a támogatások segítségével – írta a lap.

A Magyar Nemzet kitér arra, hogy Magyarország az elmúlt évszázadban összességében csaknem megduplázta erdőterületét, ami világviszonylatban is igen sikeres folyamatnak mondható. A rendszerváltozás óta mintegy 200 ezer hektár új erdőt ültettek a gazdák és a magánerdészetek, ezzel az erdősültség mára meghaladja a 21 százalékot.

A 2030-ig szóló erdőstratégia célja, hogy ez az arány 2050-re elérje a 27 százalékot. A statisztikai hivatal jelentése szerint annak érdekében, hogy ez a vállalás teljesüljön, a következő évtizedekben több százezer hektár új erdő telepítésére lesz szükség – írta a lap.

hirado.hu



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Tuzson Bence a Cs3.hu-nak: A gyerekeink, az unokáink nem mehetnek háborúba! + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Jónak lenni jó! – Orbán Viktor: a DPK-s termékekből eddig 50 millió forint gyűlt össze

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: pedofil bűncselekmények miatt 2010 előtt 80 ember volt börtönben, ma több mint 700

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: ha nincs Fidesz, nincs parti

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: a közvetlen háborús veszélyt sikerült elhárítani + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Hatalmas magyar siker az EU-csúcson, Orbán Viktor szerint az orosz vagyon felhasználása belerántott volna bennünket egy háborúba

cs3-szerkeszto

Elő a vitaminokkal! Elkezdődött az influenzajárvány Magyarországon

cs3-szerkeszto

Megbukott az álhírgyár, a Szőlő utca ügye sem segített a Tisza Párton

cs3-szerkeszto

43 új mentőautó áll szolgálatba

cs3-szerkeszto