Csongrád

Felavatták a Vestfrost üzemcsarnokát Csongrádon (képgalériával)

Magyarország Európa legnagyobb gazdasági növekedését produkálja – jelentette ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a dán Vestfrost Zrt. új, 4,7 milliárd forintból elkészült csongrádi gyártócsarnokának avatóünnepségén csütörtökön.

Magyar Levente azt mondta, Magyarország népességét tekintve a 92. legnagyobb a világon, de a 34. legmagasabb exportteljesítményt nyújtja, a beérkező nemzetközi tőke nagyságát vizsgálva a 16., az egy főre jutó külföldi működő tőke aránya alapján pedig az ötödik helyen áll.
    Az államtitkár úgy fogalmazott, szinte hetente, havonta készül el egy dán cég fejlesztése valamelyik alföldi városban. Megerősödött a dán vállalkozások bizalma Magyarország és a magyar munkaerő iránt – tette hozzá.
    A politikus emlékeztetett rá, a Vestfrost 2010-ben döntött a csongrádi hűtőgépgyár megvásárlásáról, amikor a magyar gazdaság nem hogy nem nőtt – mint ma az európai átlag háromszorosával -, hanem egyenesen zuhanásban volt.
    A csongrádi beruházás negyedét biztosította a kormány támogatása, a hazai hozzájárulás a fejlesztéshez pedig ennél is nagyobb, mert az Eximbank közvetve részt vett a finanszírozásban.
    Lars Knudsen, a Vestfrost vezérigazgatója elmondta, a borhűtőket gyártó új üzemcsarnok kevesebb mint egy év alatt épült föl. A beruházásnak köszönhetően a cég több mint 300 százalékkal növeli termelését és száz dolgozóval a foglalkoztatotti létszámát a következő három évben.
    Bedő Tamás polgármester (független) kifejtette, a fejlesztést követően a Vestfrost Zrt. a város egyik legjelentősebb foglalkoztatója és legnagyobb árbevételű vállalkozása lett.
    A Vestfrost Zrt. kereskedelmi és vendéglátó-ipari hűtők és mélyhűtők, azok kiegészítői, egészségügyi hűtők gyártásával és értékesítésével foglalkozik. A magyarországi cég tíz éve a dániai Esbjergben, 1963-ban alapított A/S Vestfrost tulajdona, és a vállalkozás egyetlen anyaországon kívüli egysége.
    A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a 2018-ban 155 dolgozót foglalkoztató Vestfrost Zrt. értékesítésből származó nettó árbevétele meghaladta a 3,731 milliárd forintot, ennek több mint 98 százaléka exportból származott. A cég 64,253 millió forint adózott eredményt ért el.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Csongrádiak a fővárosi ünnepi fényben, ahol óriási volt az érdeklődés az első adventi hétvégén + VIDEÓ + FOTÓK!

cs3-szerkeszto

Zárt körben alázta meg a Tisza kisteleki jelöltje a legyőzött szentesi ellenfelét + VIDEÓ + FOTÓK!

cs3-szerkeszto

Visszapillantás az 1930-as évekbe – Kalmár Margit fotói újra életre kelnek

cs3-szerkeszto

Deutsch Tamás: Európa már 200 milliárd eurót égetett el a háborúra – és ez csak a kezdet

cs3-szerkeszto

Exkluzív interjú a 10 éves csongrádi Krampusszal

cs3-szerkeszto

Bárkányi Bence lehet a Tisza Párt “előválasztásának” előre kijelölt győztese

cs3-szerkeszto

Szegeden épül a jövő autóipari központja – a BYD a szentesi és csongrádi dolgozókat is várja

cs3-szerkeszto

Bozó Tamás lett a csongrádi Városgazdasági és Pénzügyi Bizottság új tagja

cs3-szerkeszto

Lezárult a Csongrád-Csanádi Kereskedelmi és Iparkamara 6 hetes robotika szakköre 

cs3-szerkeszto