Ópusztaszer

Ópusztaszeri polgárőr segített egy forráskúti balesetnél

Több autó is elment a totálkárosra tört autónál álló, sokkos fiatal mellett, akin a Szeri Polgárőr Egyesület épp arra járó elnöke segített végül.

Mucsi Antal, a Szeri Polgárőr Egyesület vezetője 2020. január 18-án a délelőtti órákban Forráskút felé haladva, egy éles kanyart követően észrevette, hogy egy személygépkocsi az árokban van. Elmondása szerint, azonnal megállt és a polgárőr gépkocsin bekapcsolta a sárga villogó fényt a további balesetek elkerülése érdekében. A törött gépkocsi mellett egy fiatal férfi toporgott, láthatóan összezavarodva az ijedtségtől.

Megkérdezte, hogy van-e valami sérülése és hogy hányan utaztak az autóban. Azt mondta, hogy jól van és csak egyedül volt. Ezek után alaposabban megnézte a járművet, amely már első látásra is totál károsnak tűnt. Újra megkérdezte, hogy van-e változás a fiatalember egészségét illetően, de azt mondta, nem érzi, hogy bármilyen sérülése lenne. Közben a fiatal felhívta a szüleit, de mivel a sokktól nem tudott egy összefüggő mondatot elmondani, az édesanyja kérte, hogy adja át a telefont a helyszínen levő polgárőrnek.

Tájékoztattam az édesanyát a történtekről, majd elláttam őket néhány jó tanáccsal, mivel ő is nagyon meg volt ijedve, azt se tudta mit csináljon. Én úgy érzem minden tőlem telhetőt megtettem, ami ilyen esetben elvárható egy állampolgártól, egy polgárőrtől. A fiú szülei megköszönték a segítségemet. – mondta Mucsi Antal.

Ami számomra nagyon szomorú és felháborító, hogy több autó is elment a baleset mellett segítségnyújtás nélkül. Látták a rommá tört autót és még sem álltak meg, hogy megkérdezzék kell-e segíteni. Azóta is gyötör a kérdés: Mi lett volna, ha nem állok meg, a teljesen összezavarodott, sokkos állapotban lévő fiatal mellett. Meddig kellett volna várnia a segítségre? Felmerül a kérdés, hogy ilyen és hasonló esetekben miért csak a polgárőrök érzik úgy, hogy kötelességük segítséget nyújtani? Szerintem ez mindenkinek állampolgári kötelessége lenne. Joggal kérdezhetik, hogy mit keres egy ópusztaszeri polgárőr Forráskúton. Épp egy egyesületünket támogató zákányszéki vállalkozót kerestem meg a 2020. január 25-ei közgyűlés ügyében. Úgy érzem, hogy most jókor voltam jó helyen, így tudtam segíteni.

Mucsi Antal elmondása szerint ez a nap már reggel nem szokványosan indult. Reggel Makra József polgármester úr kérte, hogy járjon utána, a község mely részein nincs áram. Ez kb 20 perc alatt ki is derült, közben megpróbálták az aggódó lakókat megnyugtatni, hogy már dolgoznak a hiba elhárításán.

Ebből is látszik, hogy a polgárőrök a nap huszonnégy órájában szolgálatban vannak. Ha bármi adódik, nem mondják, hogy most éppen más dolgom van, nem érek rá. 

kistelekjaras.hu



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Borszűrő Szent Mihály ünnepén várja látogatóit az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark

cs3_szerk2

A választókerület 13 települése nyert mintegy 43 millió forintot útfelújításra 

cs3_szerk2

Bemutatkozik a kender Ópusztaszeren

cs3_szerk2

Pünkösdi programok az Emlékparkban

cs3_szerk2

Emlékhelyek Napja lesz Ópusztaszeren

cs3_szerk2

Megnyitja kapuit az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark

cs3_szerk2

Újabb baleset: árokba borult egy személyautó Baks és Ópusztaszer között

cs3_szerk2

Közintézményekből lopott a 28 éves férfi Ópusztaszeren

cs3_szerk2

Elkészült az energetikai fejlesztés az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban

cs3_szerk2