Szentes

Minisztériumi támogatást kapott a szentesi Koszta-múzeum két kiállítása

Minisztériumi támogatást kapott a szentesi Koszta József Múzeum Farkas Bertalan 1980-as űrutazását és az 1989-es temesvári eseményeket bemutató kiállítása – jelentette be Latorcai Csaba, az Emberi Erőforrások Minisztériuma közigazgatási államtitkára csütörtökön.

A minisztérium közleménye szerint a két tárlatot a tárca a Nemzeti Kulturális Alapból (NKA) 6,5 millió forinttal támogatta. A közgyűjtemény az elmúlt esztendőkben további 7,3 millió forint támogatásban részesült, szintén az NKA terhére.
    Az államtitkár kifejtette: amíg 2010-ben a központi költségvetés 172 milliárd forinttal támogatta a kulturális ágazatot, ez az összeg a jövő évi büdzsében már 578 milliárd forint lesz, amely európai összehasonlításban is kiemelkedő.
    A politikus úgy fogalmazott, hogy a nemzeti kultúránk gazdag hozzájárulás Európa sokszínűségéhez. A kulturális értékek a nemzet közös örökségét képezik, amelynek védelme, fenntartása és a jövő nemzedékek számára való megőrzése az állam és mindenki kötelessége.
    Az első magyar űrutazásról és az első magyar űrhajós, Farkas Bertalan életútjáról nyáron nyílt interaktív, ismeretterjesztő kiállítás november közepéig látható a szentesi múzeumban. December elejétől pedig a temesvári forradalom harmincadik évfordulója alkalmából rendezendő tárlat várja a látogatókat.
    Farkas László múzeumigazgató az MTI-nek elmondta, hogy ez utóbbi tárlat a megye múzeumainak összefogásával jön létre, a közgyűjtemények együtt elevenítik föl, hogy a szentesi, hódmezővásárhelyi, szegedi és makói emberek miként nyújtottak segítséget 1989-ben a határ túloldalán élőknek. A három évtizeddel ezelőtti eseményekről dokumentumfilm készül, melyet tavasszal mutatnak be. A tárlat Szentesen jövő nyárig látható, anyagát pedig Aradon és Temesváron is bemutatják majd.

MTI


- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Lépj be a Mikulás előszobájába Szentesen!

Szabó Viktor

Soltész Miklós: Védjük meg közösen Magyarország szuverenitását!

Szabó Viktor

Hazai pályán nevettet ma Kőhalmi Zoltán

Szabó Viktor

20 évesen lopott pénzt egy szentesi ingatlanból, lekapcsolták a zsaruk

Szabó Viktor

Gyász: Elhunyt a szentesi születésű Bajomi Nagy György színművész

Szabó Viktor

Megújul a szentesi Péter Pál polgárház kertje

Szabó Viktor

Húzós és eredményes hétvégét zártak a szentesi úszók

Szabó Viktor

Új helyre kerül a NAV szentesi ügyfélszolgálata

Szabó Viktor

A szentesi katonáknak (is) köszönhetjük az Ország Karácsonyfáját

Szabó Viktor

Honlapunk megfelelő működéséhez „sütiknek” nevezett adatfájlokat (angolul: cookie) kell elhelyeznünk számítógépén, Ön bármikor módosíthatja ezeket a beállításokat a böngészőjében. Elfogadom Olvasd tovább