Belföld

Magyarország 365 – Péntekig lehet nevezni a fotópályázatra

Péntek éjfélig várják a képeket a magyar kormány által elindított Magyarország 365 fotópályázatra; az ország értékeinek bemutatását célzó pályázatra professzionális és amatőr fotográfusok egyaránt jelentkezhetnek.

“Már az elejétől fogva bizakodóak voltunk, de a pályázat sikere felülmúlta a várakozásainkat is: sok ezer kép jött be. A hátralévő két nap még tartogathat meglepetéseket, de úgy látom, hogy már eddig is tele van meglepetéssel a beérkezett anyag” – mondta el az MTI-nek szerdán a zsűri elnöke.
    Kaiser Ottó fotográfus hangsúlyozta: ezeknek a képeknek a többségén látszik, hogy örömmel készültek. Mint felidézte, az érdeklődők számára két alkalommal személyes konzultációt is hirdettek a zsűri tagjaival.
    Természeténél fogva egy ilyen konzultáció a legkülönbözőbb felkészültségű embereket vonzza, de éppen ez volt a zsűri célja – számolt be tapasztalatairól Kaiser Ottó, hozzátéve: érdemes és értelmes kérdéseket kaptak a résztvevőktől, így a zsűritagok számára is érdekes tapasztalat volt a két konzultáció.
    Mint elmondta, a beérkezett fotók előzsűrizése folyamatosan zajlik. Ennek során azt vizsgálják, a beérkezett fotók megfelelnek-e a kiírásban foglaltaknak, nincsenek-e velük technikai vagy etikai problémák, az országhatárokon belül készültek-e a képek.
    Kaiser Ottó még nem vállalkozott arra, hogy felbecsülje a beérkező képek végső számát, de sok fotóra számít még az utolsó napokban is. A zsűri azonban a beérkezett anyag nagyságától függetlenül azt a célt tűzte ki magának, hogy december elejéig eredményt tudjon hirdetni – közölte.
    A Magyar Turisztikai Ügynökséggel, a Magyar Természetjáró Szövetséggel és a Nagycsaládosok Országos Egyesületével együttműködésben kiírt pályázat képeit a fotopalyazat.magyarorszag.hu honlapra lehet feltölteni péntek éjfélig.
    A Magyarország 365 pályázatra három kategóriában: táj és természet, épített és tárgyi örökség, valamint városi és vidéki közösségi életképek témában várják a képeket.
    A kategóriagyőztesek jutalma 1-1 millió, a második helyezetteké fejenként 500 ezer, a harmadik díjasoké 300 ezer forint lesz, és az internetes közönségszavazás győztesei is kategóriánként 1 millió forinttal gazdagodhatnak.
    A szakmai zsűri tagjai Kaiser Ottó mellett Keleti Éva és Kerekes Emőke fotográfusok, Szarka Klára fotótörténész, valamint Tassy Márk, a Magyar Természetjáró Szövetség igazgatója.

MTI

– Hirdetés –

Hasonló bejegyzések

Áder János kinevezte Novák Katalint a családokért felelős miniszterré

Endre Araczki

Baleset történt Szentesen

Endre Araczki

Nyugodt, meleg időben bízhatunk

cs3_admin

Orbán Viktor: Együtt újra sikerülni fog

cs3_admin

Megkezdi őszi ülésszakát a parlament

cs3_admin

A Fidesz jelöltje nyerte az izsáki időközi polgármester-választást

cs3_admin

A jövő hét második felében fordul ősziesebbre az időjárás

cs3_admin

Válasszuk a hazait, ezzel magyar munkahelyeket támogatunk és védjük a környezetet

cs3_admin

Ingyenesen bejárható a történelmi Magyarország is a hétvégén

cs3_admin

Honlapunk megfelelő működéséhez „sütiknek” nevezett adatfájlokat (angolul: cookie) kell elhelyeznünk számítógépén, Ön bármikor módosíthatja ezeket a beállításokat a böngészőjében. Elfogadom Olvasd tovább