Külföld

A lengyel parlament jóváhagyta a pedofília büntetését szigorító előírásokat

Fotó: MTI

A lengyel alsóház, a szejm véglegesen megszavazta csütörtök éjjel a kiskorúak elleni szexuális visszaélések büntethetőségének szigorítását.

A kormánytervezetként előterjesztett előírásokat a szejm már májusban jóváhagyta a büntető törvénykönyv szélesebb körű módosításának keretében. A felsőház ezt követően több, egyéb előírásokat is érintő javítást javasolt a kódexben, amely az újbóli alsóházi megvitatás után immár csak az államfő aláírására vár.
    A módosítások értelmében pedofil bűntettekért csakis letöltendő szabadságvesztés szabható ki, az ilyen bűncselekmény nem évül el, és a jövőben 5-től 30 évig terjedő, rendkívüli esetekben akár életfogytiglani szabadságvesztéssel is sújtható. A pedofil tettekért jogerősen elítéltek listájára, amelyet egy 2016-os törvény alapján tettek elérhetővé, felkerül az elkövető foglalkozására vonatkozó bejegyzés is.
    Az ellenzék formális okokból szabálytalannak találta az új előírások parlamenti elfogadásának folyamatát. Kifogásolta továbbá, hogy a módosítások nem eredményezik majd a kiskorúak hatékonyabb védelmét, és nem küszöbölik ki az egyházban történt visszaéléseket, amelyekre az utóbbi időben a közvélemény figyelme irányul.
    A kormányzó Jog és Igazságosság szerint az egyes papok által elkövetett bűntetteket szigorúan kell megítélni, a pedofília jelenségét azonban nem lehet csak egyházi körökre szűkíteni. Mateusz Morawiecki kormányfő ezért  különbizottság felállítását jelentette be május végén, a testület a különféle társadalmi közegekben előforduló pedofília eseteit vizsgálja majd.
    A lengyel igazságügyi tárca statisztikái szerint 1990 és 2018 között a pedofília miatt elítéltek körében az egyházi személyek 0,3 százalékot tettek ki. Rendőrségi statisztikák szerint a pedofil cselekmények elkövetői a leggyakrabban a gyermekek családtagjai, az esetek többségében alacsony iskolázottságúak, de ismertek művészek, pedagógusok, orvosok által elkövetett visszaélések is.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Kicsoda Robert Francis Prevost? Portré XIV. Leó pápáról

cs3_szerk2

Felszállt a fehér füst a Sixtus-kápolna kéményéből, Amerikai pápája lesz az egyháznak

cs3_szerk2

Csütörtök délelőtt is fekete füst szállt fel: egyelőre nincs új pápa

cs3_szerk2

Íme a mai menetrend, mutatjuk, mikor szállhat fel a füst

cs3_szerk2

Az ukránok már a németeket nyomasztják: a cél odacsapni Magyarországnak és Szlovákiának

cs3_szerk2

Döntött a Vatikán a pápaválasztó konklávé időpontjáról

cs3_szerk2

Ma helyezik végső nyugalomra a katolikus egyházfőt

cs3_szerk2

Már mintegy ötvenezren rótták le kegyeletüket Ferenc pápa sírjánál

cs3_szerk2

Felravatalozták Ferenc pápát

cs3_szerk2