Belföld

Nem szűnik meg a nyugdíjasoknak szóló Erzsébet-program

Nem szűnik meg a nagycsaládosoknak, a nyugdíjasoknak és a fogyatékossággal élőknek szóló Erzsébet-program – közölte a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány csütörtökön, a sajtóban megjelent információkat cáfolva.

A közleményben azt írták: a kormány eddigi legsikeresebb szociális üdültetési programja a jövőben is folytatódik. A 2020-as Erzsébet-program kiírásaira 2019. szeptember 15-től lehet pályázni.
    Megjegyezték, hogy a Brüsszellel folytatott viták miatt az Erzsébet-utalvány rendszerén többször is változtatni kellett, a szociális üdültetés ennek ellenére is sikeresen és zavartalanul folytatódik.
    Az Erzsébet-programban az elmúlt 8 évben 1,5 millió ember jutott üdülési lehetőséghez, köztük negyedmillió nyugdíjas, 60 ezer fogyatékossággal élő és mintegy félmillió nagycsaládos.
    Az üdülés jelenleg is folyik, az idén csaknem 60 ezren pihenhetnek az utalványkibocsátás megszűnésének ellenére is – írta az alapítvány.
    A héten több sajtóorgánum írt arról, hogy információjuk szerint megszünteti a kormány a nyugdíjasok szociális üdültetését.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Újabb szarvasmarhatelepen igazolták a ragadós száj- és körömfájás vírusát

cs3_szerk2

Amerikai külügyminisztérium: az Egyesült Államok külpolitikai érdekeivel ellentétes volt a Rogán Antal elleni korábbi szankciós intézkedés

cs3_szerk2

Orbán Viktor: Brüsszel és a Tisza Párt azon dolgoznak együttes erővel, hogy Magyarország sikertelen ország legyen

cs3_szerk2

Kocsis Máté: petíció indul, hogy “az árulók tűnjenek el a közéletből!”

cs3_szerk2

Orbán Viktor: a Tisza párt és Brüsszel összeesküdött a magyarok ellen

cs3_szerk2

Sokan várták ezt a bejelentést: folytatódnak az árletörések! + VIDEÓ!

cs3_szerk2

Azzal büszkélkedik a Tisza, hogy egyelőre megakadályozták a kórházak, közszolgáltatások, szociális szolgáltatások fejlesztését

cs3_szerk2

Színes egyéniség: szivárványos zászló alatt vonult Varga Ferenc

cs3_szerk2

Hét éve ilyenkor már kígyóztak a kígyók + VIDEÓ!

cs3_szerk2