Sport

Férfi vízilabda Bajnokok Ligája – Aranyérmes a Ferencváros

Hannover, 2019. június 8., szombat (MTI) –  A Ferencváros férfi vízilabdacsapata története során először megnyerte a Bajnokok Ligáját, ugyanis a hannoveri nyolcas döntő szombati fináléjában 10-10-es döntetlent követően ötméteresekkel 14-13-ra legyőzte a címvédő Olympiakoszt.

    Varga Zsolt magyar bajnok és kupagyőztes csapata sorozatban a harmadik szezonjában nyert nemzetközi trófeát: 2017-ben és 2018-ban az Eurokupában, ezúttal pedig a BL-ben ért fel a csúcsra.
    A Ferencváros a sorozat történetének hatodik magyar győztese az OSC (1973, 1979), a Vasas (1980, 1985), az Újpest (1994), a Honvéd (2004) és a Szolnok (2017) után.
    A sorozat legértékesebb játékosának Varga Dénest választották.

        Eredmények, férfi Bajnokok Ligája, nyolcas döntő, Hannover:
    döntő:
FTC-Telekom Waterpolo-Olympiakosz (görög) 14-13 (3-1, 5-4, 2-2, 0-3, 4-3) – ötméteresekkel
——————————————————————————————–
gólszerzők: Mitrovic 3, Vámos, Younger 2-2, Mezei, Varga Dé., Nikic 1-1, illetve Geniduniasz 5, Fontulisz 2, Argüropulosz, Obradovic, Murikisz 1-1

    A két csapat november 30-án az Európai Szuperkupáért küzdött meg egymással, akkor a Komjádi Uszodában ötméteresekkel az Eurokupában címvédő Ferencváros diadalmaskodott, 1993 óta ez volt az első alkalom, hogy a második számú európai sorozat győzteséhez került a trófea. Az Olympiakosz a Recco 2008-as ismétlése óta az első csapat lehetett volna, amelyik megvédi címét, míg a Ferencváros abban bízhatott, hogy az előző hat kiírásnak hat különböző bajnoka volt.
    Az FTC már kétszeresen is történelmi tettet hajtott végre, ugyanis úgy jutott elődöntőbe, hogy a csoportküzdelmek során a negyedik volt, a fináléba pedig fennállása során először került be.
    Akárcsak a Jug Dubrovnik elleni negyeddöntőben, ezúttal is az első támadásból gólt szerzett a Ferencváros, Mezei Tamás csavart a hálóba. A görögök kihagyták az első – rögtön dupla – előnyüket, viszont ugyanezt a szívességet megtette a magyar csapat is. A rivális a következő fórt már nem hagyta kihasználatlanul, a Pro Recco elleni elődöntőt eldöntő Konsztantinosz Geniduniasz egyenlített. Az előny újra az FTC-hez került: Stefan Mitrovic használt ki egy “hanyag” görög blokkot, amely fölött a hálóba zúdította a labdát. Az egész tornán szenzációsan védő Vogel Soma hárítása után Varga Dénes úszott meg, az olimpiai bajnok klasszis pedig egy “lepörgéssel” lerázta emberét és a kapus feje fölött a hálóba lőtt.
    A második negyed egy görög ötméteressel indult, amelyet Geniduniasz kegyetlenül váltott gólra, a túloldalon viszont egy végletekig kijátszott fór után Aaron Younger állította vissza a kétgólos különbséget. Vámos Márton – ahogyan a torna eddigi két mérkőzésén – ezúttal is bődületes távoli bombával iratkozott fel a gólszerzők közé, ezzel már három találattal vezettek a magyarok. A görögök Jannisz Fontulisz leválása után zárkóztak fel, Varga kiállítása alatt pedig egy gólra csökkent a különbség. A következő magyar fór előtt Varga Zsolt időt kért, a megbeszélteket pedig Mitrovic néhány másodperc alatt gólra váltotta. Nem sokkal később Slobodan Nikic harcolt ki emberelőnyt, melyet végül saját maga értékesített közvetlen közelről. A görögök fél perccel a nagyszünet előtt szerezték újabb góljukat egy mintaszerűen végigjátszott fórból. A magyaroknak azonban volt válasza: Mezei harcolt ki fórt, amelyet Vámos zúdított elemi erővel a bal felső sarokba.
    A fordulás után Geniduniasz harmadik találatával jött fel az Olympiakosz, majd kimaradt egy magyar fór és Younger is kapufára lőtt egy büntetőt. Ezt a görögök góllal büntették, így egy gólra jöttek fel. Az FTC viszont nem tört meg: Mitrovic harmadik góljával elmozdult a holtpontról. Egy jó védekezés és egy görög kiállítás következett, Varga Zsolt időt kért, de a kivitelezésbe ezúttal hiba csúszott, ráadásul Varga Dénest a visszaúszás közben kiállították, neki pedig ez volt a harmadik kisbüntetése, azaz vezérét vesztette el több mint tíz perccel a vége előtt a Ferencváros. A fór újra Vogel kezei között halt el, és a Ferencváros is megkapta az esélyt, Younger pedig javította korábbi hibáját. Húsz másodperccel a negyed vége előtt Jansik szinte pontot tehetett volna a meccsre, de ejtése a felső lécen csattant.
    A 10-7-es magyar vezetéssel induló zárónegyed 26 másodperce tartott, amikor Geniduniasz meglepte Vogelt, majd Jansik védekezett parádésan hátrányban. A túloldalon gyönyörűen játszották meg a fórt a ferencvárosiak, de Nikola Jaksic húzása a kapufán csattant. A szerb olimpiai bajnoknak nem volt szerencséje, mert a következő lövése szinte pontosan ugyanonnan jött ki, az ellentámadásból pedig fórt kaptak a görögök, de Vogel a torna egyik legnagyobb védését mutatta be.
    Bő két perccel a vége előtt Fontulisz kapáslövésével megint csak egy volt a különbség, ráadásul Vámos is kipontozódott, amit Geniduniasz használt ki és egyenlített. Egy perccel a dudaszó előtt újra a görögök támadhattak, de Vogel leszedte az ejtést. Ekkor Varga Zsolt kért időt, majd kiállításhoz jutott az FTC, de a fór végén Kállay Márk lövését hárította Josip Pavic, azaz jöhettek az ötméteresek, ahogy bő fél évvel ezelőtt a Komjádiban.
    Az ötösöket Jansik Szilárd kezdte, de Pavic rögtön védéssel kezdett. A túloldalon Argüropulosz belőtte a magáét. Sedlmayer Tamás lövésébe beleért Pavic, de a hálóban kötött ki a labda. A másik oldalon Alekszandrosz Kunasz kísérlete a felső lécen csattant. Younger a rendes játékidőben hibázott, ezúttal kilőtte a jobb alsót. Emmanuil Milonakisz pedig kapufára lőtt. Kállay Márk szintén kapufát találta el, görög részről Jorgosz Derviszisz nem hibázott. Az ötödik párban Jaksic betalált, ahogyan a mérkőzésen öt gólt szerző Geniduniasz is. Jöhetett újra Jansik, ezúttal pattintva bebombázta a labdát, Argüropulosz viszont mellé lőtt, így BL-győztes lett a Ferencváros!

sgg \ sgj \ kvb

MTI 2019. június 8., szombat 22:23



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Fölényes győzelemmel kezdett az Eb-n a magyar női kézilabda-válogatott

cs3_szerk2

Eldőlt, ki ellen játssza sorsdöntő meccsét a magyar válogatott

cs3_szerk2

A mindszenti Ugrai Panna egyéni csúcsokat szeretne úszni a budapesti rövidpályás vb-n

cs3_szerk2

A kórházból üzent Szalai Ádám rosszulléte után

cs3_szerk2

Dráma a focipálya mellett: Szalai Ádámot újra kellet éleszteni

cs3_szerk2

Hivatalos: a mindszenti Ugrai Panna a magyar válogatott tagja lesz a hazai vb-n

cs3_szerk2

Hazatért a csongrádi Feri bácsi, aki megnyerte a New York City Maratont

cs3_szerk2

Szép eredményekkel zárták az őszi szezont az Oxigénfalók fiataljai

cs3_szerk2

Kettős magyar bajnoki címmel indított Ugrai Panna a Rövidpályás OB-n

cs3_szerk2