Szentes

Kábítószer-kereskedelem miatt indult eljárás egy szentesi férfival szemben

Eljárás indult egy szentesi férfival szemben, aki tavaly nyár óta értékesített kábítószert lakóhelyén, a bíróság elrendelte letartóztatását – tájékoztatta portálunkat a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség szóvivője.

Szanka Ferenc közölte, a megalapozott gyanú szerint a férfi tavaly júniustól legalább három fogyasztónak mintegy húsz alkalommal adott el csaknem 300 gramm amfetamintartalmú kábítószert. Az őrizetbe vételekor lakásában emellett lefoglaltak még 300 gramm kábítószert.

A járási ügyészség a kábítószer-kereskedelem bűntette miatt indult eljárásban a bűnismétlés, a szökés-elrejtőzés és az eljárás meghiúsításának veszélye miatt indítványozta a férfi letartóztatásának elrendelését. A Szegedi Járásbíróság nyomozási bírója az indítványnak helytadva egy hónapra elrendelte a férfi letartóztatását – tudatta a főügyészhelyettes.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

A rendőrség nem indított eljárást a Szentesen mentőkre támadó férfi ellen

cs3-szerkeszto

BREAKING: megtámadtak két mentőst Szentesen, miközben elláttak egy sérültet!

cs3-szerkeszto

A szentesi Hungerit Zrt. a megye harmadik legnagyobb munkaadója

cs3-szerkeszto

Fociláztól volt hangos a szentesi Klauzál, elrajtolt az Apróka Kupa!

cs3-szerkeszto

Ünnepi műsorral emlékeznek Szentesen az 1956-os eseményekre

cs3-szerkeszto

Rendőrségi vetélkedőn remekelt a szentesi Zsoldos diákja – elismerést kapott Tóth Rebeka

cs3-szerkeszto

Országos rekordot döntene Bahreinben a szentesi erőemelő

cs3-szerkeszto

Nem mindennapi vendég érkezett a szentesi strandra

cs3-szerkeszto

A DélKerTÉSZ azt várja, hogy minél előbb csökkenjen 5 százalékra a zöldségek és gyümölcsök áfája

cs3-szerkeszto