Szentes

A polgárőröknek (is) köszönhetően probléma mentesen űzték el a telet Szentesen

Az elmúlt hétvégén Szentesen is elbúcsúztatták a telet, aminek biztonságos lebonyolításában a Szentes Polgárőr Egyesület is segített. Feladatuk elsősorban az volt, hogy segítsék a rendőrség munkáját a felvonulás biztonságos lebonyolítása érdekében.

16.30-kor gyülekeztek a polgárőrök, hogy megbeszéljék a forgalomirányító pontokat, majd mindenki elfoglalta a helyét. A szolgálatot ellátó polgárőrök 6 fővel segítették a rendőrség és a szervezők munkáját – számolnak be a szervezet közösségi oldalán.

16 órakor kezdődött a farsangi télűzés gólyalábasokkal az Ifjúsági Ház mellett található szabadtéri színpadnál. A gólyalábas mutatványosok együtt megidézték mindazt a falusi hangulatot, ami a farsangi időszak nélkülözhetetlen kelléke. Incselkedtek a fiatalasszonyokkal, kedveskedtek az apró lányoknak, és sok-sok olyan dalt énekeltek, amit az óvodások, illetve iskolások az intézményi foglalkozások során is rendszeresen hallhatnak-gyakorolhatnak.

17 órakor elindult a jelmezes felvonulás, amelyhez sokan csatlakoztak a Munkácsy Mihály utcán át az Ady Endre utcán keresztül egészen a Kossuth térig. Ott a Megyeháza mellett elhaladva az Erzsébet teret érintve érkeztek vissza az Ifjúsági Ház melletti gödörbe, ahol 18 órakor a máglya meggyújtásával és a kiszebáb elégetésével jelképesen elűzték a telet.

18.30- kor folytatódtak a programok a Parno Graszt és Mező Misi koncertjével.

Bár egy kicsit esett az eső, de a lelkes rajongók megtöltötték az Ifjúsági parkot.

A télűzés eseménymentesen zárult a koncert végén.

Fotó: Nagy Zsolt Imre/Szentes Polgárőr Egyesület
Forrás, szöveg: ifj. Faragó János/Szentes Polgárőr Egyesület



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Másfél órán belül elkapták a szentesi autómosó hátizsáktolvaját

cs3-szerkeszto

Szentesen próbálták elkölteni a lopott bankkártyán lévő pénzt – 24 órán belül elfogták a pénztárcatolvajokat

cs3-szerkeszto

Strandröplabda-verseny várja a sportolni vágyókat a szentesi Tisza-parton

cs3-szerkeszto

Milliókat csaltak ki idősektől Szentes környékén – újra támadnak az „unokázós” csalók

cs3-szerkeszto

Ismét használatba kerül a 60-as terem a Horváth Mihály Gimnáziumban

cs3-szerkeszto

Jövőre klimatizálhatják a szentesi kórház betegellátó egységeit

cs3-szerkeszto

Eltűnt egy szentesi fiatal – segíts te is megtalálni!

cs3-szerkeszto

Kigyulladt a tarló Szentesnél, ezer négyzetméter lángolt

cs3-szerkeszto

Négy hónapra teljesen leáll a vasút Szentes és Kiskunfélegyháza között

cs3-szerkeszto