Végső egyeztetés alatt van és hamarosan benyújtják a parlament elé az új bortörvényt, a tervek szerint az új szabályozás jövő augusztusban léphet életbe – jelentette
„Nagy port kavart tegnap Katarina Barley, az Európai Parlament balos alelnökének nyilatkozata, melyben azt mondta, »ki kell éheztetni pénzügyileg« az olyan tagállamokat, mint Lengyelország és
Súlyos baleset történt Balotaszállás közelében az 53-as főúton, ahol egy kilenc személyes kisbusz borult árokba. Helyszíni információink szerint a Kiskunhalas felől Tompa irányába haladó, munkásokat
Súlyos baleset történt Kiskunhalas külterületén, a Szegedi úton, a mobil járványkórháztól mintegy 200 méterre. A Pusztamérgesről Kiskunhalasra tartó reggeli buszjárat egy megállónál egy 13 éves
Idén 12. alkalommal, ismét november utolsó hetében valósul meg az Európai hulladékcsökkentési hét. A hulladék keletkezésének megelőzését célzó legnagyobb európai kampány önkéntesek segítségével hívja fel
A szentesi rendőrök elfogtak egy helybeli férfit, aki a megalapozott gyanú szerint ellopott egy kutyakölyköt a városban. Eljárás indult ellene. A nyomozás során beszerzett adatok
Hivatalos bocsánatkérés iránti igényt fogalmaztak meg csütörtökön vezető lengyel politikusok, miután Katarina Barley, az Európai Parlament egyik alelnöke kijelentette, hogy a jogállamiság miatt “ki kell
1322 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 28 631 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 17 beteg, így az
Eddig tisztázatlan körülmények között egy éles jobbkanyarban felborult egy teherautó a Csongrád-Csanád megyei Ruzsát és Üllést összekötő úton. A teherautó Üllés irányába tartott, amikor a
A Juventusszal, a Barcelonával és a Dinamo Kijevvel került egy csoportba a Ferencváros a Bajnokok Ligája főtábláján. A Molde elleni, győzelemmel felérő döntetlennel 25 év